Volt házvezetőnőt keresnek lopással összefüggésben

Három éve folyamatosan keres a Gárdonyi Rendőrkapitányság egy nőt egy több millió forintos készpénzlopással összefüggésben. A fővárosi lakcímű illető házvezetőnőként volt alkalmazásban egy sukorói ingatlanon három éve.

duol.hu

Egy sukorói ingatlantulajdonos feljelentése nyomán vizsgálódik a rendőrség közel három éve. Az adatok szerint vélhetően 2009. február 17-én nap közben tűnt el a bejelentő lakásban tartott több millió forintja, abban az időben, amikor az alkalmazásában lévő takarítónő is a lakásban ténykedett. A nő aznap egy nagyobb méretű táskával érkezett, később idegesen kéredzkedett el azzal, hogy dolga van. Tartózkodási helye azóta ismeretlen. Távozását követően észlelte a tulajdonos, hogy a lakásban tartott pénze is eltűnt - közölte csütörtökön R. Szabó Ágnes megyei rendőrségi szóvivő.

 

 

A Gárdonyi Rendőrkapitányság nyomozói az adatok alapján rendelték el a nő körözését. Fényképét akkoriban több sajtóorgánum is közölte. Miután feltehető, hogy külföldön tartózkodik, időközben a nemzetközi körözést is kibocsátották vele szemben.

A Gárdonyi Rendőrkapitányság nyomozói kérik, aki bármit tud a képen látható Pécsicsné Dráviczki Dóra jelenlegi tartózkodási helyéről, értesítse a rendőrkapitányságot telefonon a 22/355-003-as telefonszámon, vagy jelezze a 107-es, 112-es segélyhívó számok bármelyikén. Bejelentés tehető személyesen Gárdonyban, a Szabadság  út 40. szám alatt, a rendőrkapitányság épületében is. A bejelentő személyét kérésére bizalmasan kezeli a rendőrség.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!