Ünneplés márciusi időben

Dunaújváros - A március 15-i műsorban elénekelték Juhász Ferenc himnusz-töredékét: "Emeld fel fejedet, nemzetem, lángoljon a Világegyetem!" Pártok és civilek koszorúztak az emlékműnél.

Pekarek János

Verőfényes, bár meglehetősen szeles időben sok dunaújvárosi gyűlt össze Palotás József alkotásánál, az 1848-as emlékműnél az ünnepnap délelőttjén. Bár az ünnep nem itt, hanem a temető régi részén kezdődött, ahol a Pentele Baráti Kör rendezésében  megkoszorúzták a település  egyik '48-as hősének, Szávits Sándor honvédnek a közelmúltban felkutatott sírját.

Az emlékműnél a Mezőföld Kulturális, Sport és Szabadidő Egyesület adott roppant figyelemreméltó műsort. A néptáncelemekből, korabeli szövegrészletekből, zenéből és dalokból  összeállított előadás méltán kapott nagy tapsot a közönségtől.

Ezután András István, a Dunaújvárosi Főiskola rektorhelyettese, megválasztott rektora mondott ünnepi beszédet.  Emlékeztetett arra, hogy 1848-49-ben 223 pentelei nemzetőr és népfelkelő vett részt a szabadságharcban.

Ezután elsőnek a polgármester és a főjegyző, majd a Pentele Baráti Kör, a Fidesz és a Fidelitas, az MSZP, a Jobbik és ifjúsági tagozata, az LMP, a KDNP, a POFOSZ, a Magyarországi Munkáspárt 2006, az Országos Vitézi Rend, a Magyarok Szövetsége, az Országos Nyugdíjas Egyesület és a Kisgazdapárt, a horvát, a roma, a lengyel, a ruszin és a szerb nemzetiségi önkormányzatok, valamint a főiskola képviselői koszorúzták meg az emlékművet.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!