Tóásó Előd és Dunaújváros: Itt képezték ki?

Dunaújváros - Felreppent a hír, hogy Dunaújvárosban képezték volna ki Tóásó Elődöt, aki jelenleg egy bolíviai börtönben ül. Az egyik dunaújvárosi polgárőrséget is kapcsolatba hozták az esettel.

Szigeti Sándor



Ki gondolta volna, hogy a túlélőgyakorlat (felvételünk tizenegy éve, 1998-ban készült) egyszer nemzetközi érdeklődést vált ki

Fotók: Lázár Zsolt

Evo Morales bolíviai elnök állítólagos meggyilkolásának tervével  kapcsolatos hírekben az utóbbi időben  Dunaújváros neve is feltűnt.   A közelmúltban az egyik országos napilap arról számolt be, hogy Tóásó Előd a Székelylégió tagjaként dunaújvárosi túlélő gyakorlatokon vett részt, amelyet a helyi Pannon Polgár Őrség szervezett.  

Lapunk megkereste a Pannon Polgár Őrség elnökségi tagját. Lőwinger Zoltán azt mondta, a cikk megjelenése után az Országos Polgárőr Szövetségtől telefonon azzal hívták, hogy: Mi történik Dunaújvárosban?  így szerzett tudomást a dologról:

Hat éven keresztül folyt Adony és Dunaújváros között  egy túlélő verseny, amelyet kezdetben  kifejezetten rendvédelmi szervek számára hirdettek meg.  Részt vett rajta  többek között a rendőrség, a honvédség, a büntetésvégrehajtás, de volt olyan év, hogy a mentősök is eljöttek. Kemény erőpróba volt ez: két nap alatt százhúsz kilométeres távot kellett teljesíteni akadálypályákkal, teljes menetfelszerelésben.   Hamarosan igény merült fel arra, hogy ne csak a rendvédelmi szervek tagjai vehessenek részt a túlélő gyakorlaton, hanem civilek is. 2006-os verseny már ilyen nyitott rendezvény volt, amelyen a fotók alapján részt vett Tóásó Előd is. Na, most ebből azt leszűrni, hogy őt vagy társait Dunaújvárosban képezték volna ki, több mint erős túlzás, de leginkább rágalmazás.  Mi nem priorálhattuk, nem ellenőrizhettük, hogy kik neveznek be. Arról meg végképp nem tehetünk, hogy a több száz résztvevő közül négy évvel később ki milyen ügyekbe bonyolódik. Most mindenki rólunk próbálja lehúzni a vízeslepedőt, de megszoktuk már a hasonló támadásokat. Vannak, akik irigyek a sikereinkre, hiszen a Pannon Polgár Őrség aktívan is sikeresen működik - mondja Lőwinger Zoltán. 

 A túlélő versenyt kezdetben a pálhalmai bv-intézet, majd a Pannon Polgár Őrség és a Pálhalmai Sportegyesülettel közösen szervezte. A civil indulók soha  nem kaphattak fegyvert. Azért, hogy a versenyen  egyenlő feltételeket tudjunk biztosítani, plusz súlyt vittek a hátizsákukban a külsős indulók. A legszomorúbb az, hogy a mostani ügy kapcsán egy jól működő civil szervezetet is megpróbálnak lejáratni. Pedig Tóásó Előd soha nem volt  a polgárőrség tagja. Mi minden tagunktól megkövetelejük az erkölcsi bizonyítványt, és ugyanúgy, mint egy átlagos munkahely, átvilágítjuk a jelentkezőket, mielőtt felvételt nyernek.  Ötven-hatvan ember dolgozik önkéntesen nálunk, akik a konyhapénzből veszik el a járőrözéshez szükségen benzinpénzt. Lehet, hogy erről is érdemes volna beszélni, persze ez ma nem hír Magyarországon.  Ha minden ilyen rágalmazással törődnénk, a magyarázkodásra menne el az összes időnk - fogalmazott Lőwinger Zoltán.

Dunaújváros neve azért merült fel Tóásóval kapcsolatban, mert a bolíviai börtönben lévő férfi a Székelylégió tagjaként vett részt a túlélőgyakorlaton. A Székelylégiót pedig több forrás szerint  Dunaújvárosban jegyezték be.  A légió vezetője  egy bizonyos Révész Tibor, aki    Sepsiszentgyörgyről származik, de büntetés-végrehajtási alkalmazottként Magyarországon is dolgozott.  Révészt Tóásó és Rózsa-Flores Eduardo kiképzésével is összefüggésbe hozták, amit Révész cáfolt. Lőwinger Zoltánék csupán  a versenyt rendezték, senkit semmire nem képeztek ki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!