Telekügy: politikai lejáratókampány?!

Dunaújváros - Telekpanama, vagy prekoncepción alapuló politikai támadás?! A Hankook földügyéről, ismét.

Szabó Betty

A főügyészséghez fordul dr. Dorkota Lajos fideszes országgyűlési képviselő, Dunaújváros városfejlesztési alpolgármestere, hogy kivizsgáltassa: terheli-e felelősség Kóka János volt gazdasági minisztert azért a veszteségért, amelyet szerinte a dunaújvárosi önkormányzat szenvedett el a Hankook gumigyár létesítéséhez kapcsolódó földértékesítés során. Az ellenzéki politikus szerdai budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a dunaújvárosi önkormányzatot egyes becslések szerint mintegy 600 millió forintos kár érte a beruházáshoz kapcsolódó 22 hektáros földértékesítés miatt.

Ugyanezzel a témával kapcsolatban, Dorkota Lajost követően, tegnap délután hat órakor dr. Kálmán András is sajtótájékoztatót tartott, ahol - meglehetősen feszült hangulatban - kijelentette: ő is egy politikai lejáratókampány részese lett. Hozzátette: megvédi a saját becsületét, a Központi Nyomozó Főügyészségtől pedig tisztességes eljárást vár.

Az önkormányzat az érintett területet értékén alul apportálta egy magántársaságba, a Pentele Projekt Kft-be, amely rá egy hétre jelentős haszonnal továbbértékesítette azt - mondta el Dorkota. Dunaújváros közgyűlése, a szervezeti és működési szabályzatot módosítva, a szocialista polgármestert, Kálmán Andrást bízta meg a földértékesítési eljárás lefolytatásával - mondta a fideszes képviselő. Dorkota Lajos közölte: 2007 márciusában feljelentést tett, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság különösen nagy értékre elkövetett hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt rendelt el nyomozást. Két év elmúltával a Fejér Megyei Főügyészségnél alapos gyanú merült fel, hogy mégsem korrektül, demokratikusan és gazdaságilag elfogadható módon történt ez az ingatlanügy, ez az ingatlanpanama - fogalmazott a politikus. Dorkota Lajos szerint Kóka János akkori gazdasági miniszter felelősségét is vizsgálni kellene a földértékesítéssel összefüggésben. Hozzátette: ezt kérni is fogja a főügyészségtől.Dr. Kálmán András kijelentette: a kétéves nyomozás alatt egyetlen dokumentumot kértek be az üggyel kapcsolatban, ez pedig a közgyűlés 2003 novemberében hatályos szervezeti és működési szabályzata volt. Egyetlen más határozatot sem kértek el az önkormányzattól - mutatott fel a sajtótájékoztatón egy vaskos köteget, amely a területelőkészítéssel, az üggyel kapcsolatos dokumentumokat tartalmazta. Kálmán András hozzátette: az elmúlt két évben őt egyáltalán nem hallgatták meg, még tanúként sem az ügyben - így jutott el odáig a történet, hogy az ellene felmerült gyanú miatt, mivel országgyűlési képviselőről van szó, a Központi Nyomozó Főügyészséghez került át az ügy.

A polgármester részletesen ismertette a telekkialakítással kapcsolatos lépéseket. Cáfolta azt, hogy az északi területen kívül máshol is rendelkezésre állt volna a befektetők számára alkalmas nagyságú terület. Beszélt a telkek opciózásával kapcsolatos problémáról, ami miatt végül a Pentele Projekt Kft. bonyolította le a felvásárlásokat. Cáfolta azt is, hogy a közművesítéseket a város fizette.

- Nincs a terhemre róható bűncselekmény. S az sem igaz, hogy MSZP-hez közeli vállalkozóknak játszottam át jelentős összeget - hangsúlyozta határozott hangon dr. Kálmán András, aki jogi válaszlépéseket is fontolgat a feljelentéssel kapcsolatban.

Dunaújváros (szb-mti) - Telekpanama, vagy prekoncepción alapuló politikai támadás?! A Hankook földügyéről, ismét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!