Szeptember 11. - Megkezdődött a megemlékezés New Yorkban

Pontosan tíz évvel az első repülőgépnek a Világkereskedelmi Központba való becsapódása után New Yorkban megkezdődött a megemlékezés a 2001. szeptember 11-i merényletekről.

MTI

A zéró pontnak (Ground Zero) elnevezett helyszínen Barack Obama elnök, valamint az elődje, George Bush több más ismert személyiséggel és az áldozatok családtagjaival együtt vesz részt a közel háromezer áldozatnak szentelt Szeptember 11-e Emlékhely felavatásán.
A skót dudák és dobok hangjával kezdődött szertartás keretében a nemzeti himnusz után egyperces néma csenddel emlékeztek az áldozatokra, majd a megkezdték a merényletekben elhunyt 2977 ember nevének felolvasását. A neveket bronzba vésve elhelyezték az emlékhelyen is.
 Megemlékezést tartottak párhuzamosan a Pentagonnál és a pennsylvaniai Shanksville közelében, ahol a negyedik eltérített repülőgép lezuhant, miközben az utasok szembeszálltak a terroristákkal. Az ottani emlékhelyre Bill Clinton elnök ment el, és hangsúlyozta, hogy az áldozatok "felbecsülhetetlen értékű ajándékot adtak az egész országnak: megmentették a Kapitóliumot a támadástól, és megfosztották az al-Kaidát a szimbolikus győzelemtől".
A New York-i helyszíneken nyolcan szólalnak fel, és hat alkalommal tartottak egy-egy perces néma szünetet: a két gép Világkereskedelmi Központba való becsapódásának, a két épület leomlásának, a Pentagont ért találatnak és a negyedik gép lezuhanásának időpontjában. Politikai beszédek a város polgármesterének kérésére nem hangzottak el.
 A Ground Zero helyszínén létesült emlékhely avatásán George Bush Abraham Lincoln elnök egyik polgárháborús leveléből idézett, Barack Obama egy zsoltárt olvasott fel. Obama a Pentagonnál virágkoszorút helyez el a nap folyamán.
 Barack Obama elnök a New York-i megemlékezés után a pennsylvaniai Shanksville-be repült, ahol megkoszorúzta a város mellett lezuhant repülőgép utasainak és személyzetének szentelt emlékművet, amelyet szombaton avattak fel Joe Biden alelnök részvételével.
A nap folyamán az amerikai elnök koszorút helyez majd el a terroristák által szintén megtámadott Pentagonnál is, majd részt vesz azon a washingtoni emlékkoncerten, amelyet az eredeti tervektől eltérően az augusztusi földrengésben megsérült  Nemzeti Katedrális helyett a Kennedy Központban rendeznek meg.
Megemlékezést tartottak más amerikai városokban és a világ számos pontján, így Magyarországon is. Orbán Viktor miniszterelnök egy Obamának írt levélben együttérzését fejezte ki az áldozatok családjainak és az amerikai népnek, s világossá tette: a nemzetközi közösség a demokratikus értékek védelme érdekében továbbra is számíthat Magyarországra a terrorizmus és a szélsőségek elleni küzdelemben. Jeszenszky Géza akkori washingtoni nagykövet szerint az Amerikát ért támadás tanulsága, hogy a terroristák a merényleteikkel nem juthatnak közelebb céljukhoz, nem sikerülhet szembefordítaniuk egymással az embereket és meggyengíteni a kormányokat. Megemlékeztek az évfordulóról a magyarországi pártok is.
Az áldozatok között sok külföldi volt, több mint 90 országból. Madridban Fülöp herceg, trónörökös amerikai tölgyeket ültetett egy emlékparkban, Párizsban átadták az ikertornyok kicsinyített, "mindössze" 25 méter magas mását az áldozatok nevével, Anconában pedig XVI. Benedek pápa imádkozott az odaveszettek lelkéért. A londoni Szent Pál székesegyházban és a párizsi Notre Dame-ban. megemlékező istentiszteletet tartottak.
Voltak más fajta megemlékezések is: Londonban pár tucat iszlamista amerikai zászlót égetett a nagykövetség előtt, az afganisztáni tálibok a harc folytatására esküdtek egy üzenetben, és azt hangoztatták, hogy nekik nem volt közük a merényletekhez. A nyugati világra ellenségesen tekintő Mahathir Mohamad volt malajziai kormányfő ismét azt írta blogjában, hogy az arab muzulmánok képtelenek lettek volna kitervelni egy ilyen támadást, és nem elképzelhetetlen, hogy Bush elnök nem mondott igazat a valódi felelősökről. Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök szerint az Egyesült Államok ürügyként használta fel a tíz évvel ezelőtti egyesült államokbeli terrortámadásokat az afganisztáni és iraki háborúhoz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!