Sürgős segítség

Dunaújváros - Számos új berendezést szerezhet be a kórház a sürgősségi osztály fejlesztésére kiírt pályázaton. Ahhoz azonban, hogy sikeresek legyenek a tenderen, több orvosra van szükség.

Szabó Betty

A kórház sürgősségi osztályának műszerállományát is fejlesztenék az elnyert pénzből
Fotó: Vohlmann György

A Szent Pantaleon Kórház első körben nyert a sürgősségi betegellátás fejlesztését célzó pályázaton  igaz, az igényeltnél 74 millió forinttal kevesebbet, összesen maximum  205 millió forint elnyerhető támogatást helyezett kilátásba a bíráló bizottság a második forduló megnyerése esetén. A kórház menedzsmentje már megküldte a nyilatkozatot arról, hogy a csökkentett összegű támogatásért is pályázni kíván, így indulnak a második fordulóban.  

A konkrét fejlesztés az alagsorban kialakított SBO részleg funkcionális tereinek optimálisabb körülményeket nyújtó  átalakítása mellett az informatikai területre is kiterjed. A legnehezebb feladat a humánerőforrással kapcsolatos elvárás, ugyanis a helyi kórházban is jelentős mértékű a szakemberhiány. Az SBO osztályon számos szakma esetében biztosítani kell a huszonnégy órás szakorvosi, illetve szakdolgozói ellátást. A pályázathoz tehát munkaszerződéseket, önéletrejazokat, képzési és létszámbővítési terveket is csatolni kell. 

A bíráló  bizottság több fejlesztési tételt,  így a sebészeti-traumatológiai képerősítő, és két darab lélegeztető készülék beszerzését, valamint a fűtéskorszerűsítést  nem támogatta. Csökkentették egyes műszerek beszerezhető mennyiségét is: kevesebb intenzív ágy, infúziós pumpa, hordozható EKG-készülék, betegellenőrző monitor, betegszállító kocsi szerepelhet a második fordulós pályázati anyagban. A teljes költségcsökkentés 74,5 millió forintot tesz ki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!