Ötvenmillió forint támogatást szavazott meg a közgyűlés az Alba Volánnak

Dunaújváros - A közgyűlés soron kívül tárgyalta az Alba Volán idei támogatásának összegét, és a korábbi évivel azonos módon 50 millió forintot szavazott meg a 2012. évi költségvetés terhére.

Körmendi Erzsébet

Az Alba Volán attól függően pályázhat normatív támogatásra a szakminisztériumnál, hogy az önkormányzat hozzájárul-e, s milyen mértékben a helyi közlekedéshez. A pályázatok elbírálásakor ugyanis figyelembe veszik a saját - önkormányzati forrásból - megítélt támogatást, valamint a ténylegesen átutalt összeget is. Tavaly a helyi hozzájárulást legfeljebb huszonöt százalékkal haladhatta meg az állami forrás. Az önkormányzat tavalyi költségvetésében például 50 millió forint volt betervezve céltartalékként a Volán támogatására, ám ezt nem használták fel. Ugyanakkor az előző évi veszteség kiegyenlítésére 76 millió 981 ezer forintot szavazott meg a közgyűlés a cégnek, amiből ténylegesen 43 millió 989 ezer forintot kapott meg a buszos társaság. Az állami normatívát ezek alapján 51 millió 174 ezer forintban állapították meg.

A közgyűlés soron kívül tárgyalta az idei támogatás összegét, és a korábbi évivel azonos módon 50 millió forintot szavazott meg a 2012. évi költségvetés terhére. Ezt a pénzt a Volán a működés költségeinek finanszírozására használja fel. Illetve e határozat birtokában  ismét pályázhat állami normatív támogatásra. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!