Nyáron újra nemzetközi forgalom a régi letenyei átkelőn

DH - Keddtől három hónapon át a nemzetközi forgalomban is újból igénybe vehető a letenyei régi közúti határátkelőhely, amelyet személyforgalomban a nyári szezonon kívül csak a horvát-magyar határ közelében élők használhatnak.

MTI

A két évvel ezelőtt megnyitott Letenye-Muracsány (Gorican) autópálya-átkelő mellett alternatívaként lehet igénybe venni nyáron a régi, vagyis a közúti átkelőhelyet, amelynek működését tavaly óta az erről rendelkező magyar-horvát kormányközi megállapodás módosítása tette lehetővé.
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság korábbi tájékoztatása szerint június 1-jétől augusztus 31-ig magyar és külföldi állampolgárok személygépkocsival, motorkerékpárral is igénybe vehetik a régi határátkelőt; a nyári hónapokon kívül azonban csak a Zala megyei, valamint a horvátországi Muraköz és Varasd megyei lakosok használhatják személyforgalomban. 
A nyári időszakban sem változik azonban az autóbuszokra és a teherjárművekre, valamint az autópályáról letiltott más forgalomra (így a gyalogosokra, kerékpárosokra és segédmotor-kerékpárosokra) vonatkozó szabályozás. E szerint az autóbuszoknak egész éven át az M7-esen működő Letenye-Muracsány (Gorican) autópálya-átkelőt kell igénybe venniük, a teherjárművek, továbbá a kerékpárral, kismotorral vagy gyalog közlekedők pedig kizárólag a régi közúti átkelőt használhatják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!