Kúszócsőben légzőkészülékkel (Fotógalériával!)

Dunaújváros - A megye kilenc - hivatásos, önkéntes és létesítményi - tűzoltó egysége vett részt azon az elméleti és gyakorlati versenyen, amelyet kedden rendeztek a Duna-parton.

Gallai Péter



A hivatásosok között a dunaújvárosi csapat nyerte a keddi szakmai vetélkedőt 
Fotó: V.Gy.

A szakmai vetélkedőre   három hivatásos  Sárbogárd, Székesfehérvár, Dunaújváros   négy önkéntes  Mór, Bicske, Vál, Polgárdi  és két létesítményi  ISD Dunaferr, Papírgyár VÉD-SZ   egység érkezett. A nap teszttel kezdődött,   külön-külön feladatlapot kellett megoldania az irányítóknak, a  gépjárművezetőknek,  a  beosztott tűzoltóknak. 

Ezután a csapatok levonultak a Duna-partra, ahol elsőként a sofőröknek  kellett  időre  a  szlalom pályán végigmenni, majd megérinteni egy oszlopot úgy, hogy a tetején lévő labda ne essen le. Utána  következett a csapatverseny. 

A feladatokat még mi sem tudtuk, mindenki számára újdonság. Két éve is itt volt a verseny, ami olyan jól sikerült, hogy ismét  felkértek minket - mondta a helyi  tűzoltóparancsnok, Varga Ernő. Időközben a Polgárdi önkéntesek   voltak az elsők.

A rajt után favágás,  majd  feszítővágóval egy vascsőből kellett lecsípni. Utána szereltek egy alapvezetéket, közben a raj két tagja légzőkészüléket vett, egyikük átmászott a kúszócsövön, majd egy céltáblára  lőttek a sugárral. Utána egy kádból kellett vizet vételezni, úgy egy háztetőt eloltani.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!