Koccintsunk az újévre!

Dunaújváros - A pezsgőket és a habzóborokat ki sem teszik a polcra a legtöbb üzletben. Igazuk van. Minek fáradjanak a pakolással, a vásárlók elkapkodják néhány óra alatt, és kezdhetnék újból a polc feltöltését. Az ital élvezhetőségéért azért néhány jó tanácsot érdemes figyelembe venni, már a vásárláskor.

Körmendi Erzsébet

Az üzletekben - főleg a nagyáruházakban - raklapról, dobozból, göngyölegből emelhetjük ki az édes, száraz, félszáraz nedüket ezen a héten. A jelentős kedvezményeknek köszönhetően sokkal nagyobb a kereslet a tavalyinál - állítja az egyik üzletvezető. A jó minőségű Törley illetve BB fajtákat például 745 és 890 forint között kapni a legtöbb üzletben, ami az év közbeni árához képest több száz forintos megtakarítást jelent. Természetesen lehet már 400 forint körül is venni pezsgőt, az orosz változat is kapható már 600 forintért, ám az 1500-3000 forintos sem ritka, ha márkához ragaszkodik az ember szilveszterkor.

A pezsgő egy íves, kúp alakú, hosszúkás pohárba kitöltve gyönyörű látványt nyújthat, ahogy a kis buborékok fölfelé fickándoznak az aranyszínű italban. Tényleg emelheti az ünnepi hanglutatot, gerjesztheti az étvágyat, akár a szexuálisat is. Mérsékelt fogyasztása jót tesz a szervezetnek - aki ezt szilveszterkor is be tudja tartani, csak jól járhat egy-két pohár elfogyasztásával.
Ami a kalóriatartalmat illeti, az igazi pezsgőrajongókat persze valószínűleg egyáltalán nem érdekli más, csak az íz, a zamat. Ilyenkor, szilveszter táján azonban, amikor az ember hajlamosabb többet fogyasztani alkoholból, talán nem mellékes az sem, egy-egy pohárral mennyi kalóriát gurít le a nyelőcsövén a malacsülttől, virslitől, süteményektől amúgy is terhelt gyomrába, s abból mi rakódik majd le.

A felhasznált szőlő évjáratától függően a pezsgő lehet vintage és non-vintage – előbbi azt jelenti, hogy a szőlő minimum 85%-a ugyanannak az évnek a termése, utóbbi esetben pedig több év terméséből készül az ital. Az ilyen fajta olcsóbb is lehet.

A francia Champagne állítólag nem feltétlenül a legjobb pezsgő – a név azt jelenti, hogy a pezsgő Champagne provinciából származik. A nem innen származó francia pezsgők is lehetnek azonban ugyanolyan finomak, ha „méthode traditionelle” erjesztéssel készülnek. Ezeket Crémant-nak hívják.

Manapság a cukortartalomtól függően három alappezsgőt különböztetnek meg: száraz (brut vagy sec), fél-édes (demi-sec) és édes (doux).  Továbbá létezik még Extra-sec, Extra-brut és Brut natural. 
Mindenki kiválaszthatja a neki megfelelőt a számos magyar vagy külföldi márka közül, a vörös vagy muskotályos változatokból. Aztán jöhet is a "nagy durranás", vagyis a bontás, szilveszter éjfélkor mindenképpen, de akár korábban is, hiszen ünnep lesz.

Az ital élvezhetőségéért azért néhány jó tanácsot érdemes figyelembe venni, már a vásárláskor. Erről itt tájékozódhat!

Jó tudni: ha minél jobban meg akarjuk őrizni kiöntéskor a pezsgő szénsavasságát, akkor a poharat érdemes megdönteni. Az ital kitöltésének mikéntjéről ide kattintva olvashat!  

Ide kattintva megtudhatja, miért előnyös a szervezetnek a mérsékelt pezsgőfogyasztás!  

Receptek pezsgős koktélokhoz itt!  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!