Kapcsoljuk le egy órára a villanyt!

Dunaújváros - A Föld Órája nemzetközi kezdeményezés, célja, hogy felhívja a figyelmet a klímaváltozásra és veszélyeire. Ez a világ legnagyobb ilyen kezdeményezése.

Boda András

Az akcióhoz bárki csatlakozhat, aki vállalja, hogy március utolsó szombatján (március 27-én) este fél kilenckor egy órára lekapcsolja otthonában a világítást (szorgalmi feladatként kikapcsolja az elektromos fogyasztókat is  jó, a hűtő maradhat...).

A Föld Órája-mozgalom 2007-ben indult Sydney-ből, majd 2008-ban vált nemzetközivé. Magyarország is ekkor vett részt először az akcióban, akkor még csak négy hazai település csatlakozott. 2009-ben már 88 ország 4000 településén több százmillió ember kapcsolta le a fényeket  ekkor hazánkban 67 település és több mint egymillió ember vett részt a kezdeményezésben, rajtuk kívül pedig rengeteg iskola, közintézmény, nagyvállalat és kisvállalkozás. Olyan hazai látványosságok borultak sötétbe, mint a tatabányai Turul, a Parlament vagy a Művészetek Palotája.

Március 27-én 20.30-tól tehát bárki részese lehet minden idők legnagyobb klímavédelmi eseményének  az akaraton kívül nem is kell hozzá semmi. Aki szeretne részt venni  magánszemélyként vagy cégként  a Föld Órája című projektben, regisztrálhat a www.foldoraja.hu honlapon. A regisztrált csatlakozók között meglepetéseket sorsolnak ki. A regisztráció segít a szervezőknek, hogy pontos képet kaphassanak arról, hányan vesznek részt idén az akcióban.

A regisztrációval kapcsolatban megkerestük Petrovickijné Angerer Ildikót, az önkormányzat környezetvédelmi csoportvezetőjét is, aki elmondta, nagyon szimpatikusnak találja a kezdeményezést, dacára, hogy a hasonló kampányokkal a legfőbb gond épp a természetükből fakadó kampányszerűségük, egynaposságuk. Mégis fontosak az ilyesfajta akciók, tette hozzá a környezetvédelmi csoport vezetője, hiszen a fokozatos szemléletváltásban minden apró lépésnek jelentősége van. Hogy a város regisztrál-e, azzal kapcsolatban Petrovickijné annyit mondott, közgyűlési döntés nem született a kérdésben  igaz, tegyük hozzá, erre  nincs is szükség.

Olyannyira nincs, hogy Dunaújváros immár a regisztrált települések között található. A regisztrált települések feltétlenül kifejezik azt, hogy az akció mellett állnak; de  lekapcsolhatják egyes épületeik díszkivilágítását (nálunk ilyen, tudtunkkal, nincs); de szervezhetnek akár gyertyafényes koncertet, utcabált is. Ilyesmiről nem tudunk  sem arról, ki nevezte be a várost: hogy jól tette, az nem kérdés.   

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!