Kamerafelvételek buktatták le a fatolvajokat

DH - A sárbogárdi nyomozók összehangolt munkájának, illetve a cecei térfigyelő kamerák felvételeinek köszönhetően fogtak el kedden négy németkéri fiatalembert, akiket 13 köbméter akácfa eltulajdonításával gyanúsítanak.

duol.hu

Németh-Kész Mónika megyei rendőrségi szóvivő szerdán arról számotl be: a 13 köbméter, már kivágott és előkészített akácfa a Cece és Németkér közötti erdőből tűnt el június 19-én. 

Az ismeretlen tettesekkel szemben indult nyomozás során a sárbogárdi nyomozók segítségére voltak a cecei térfigyelő kamerák aznapi felvételei. Ezeken látni lehetett két olyan, fákat szállító pótkocsis traktort, amelyeket nem a helyiek használnak. A felvételek elemzését, valamint az adatgyűjtéseket követően a nyomozók eljutottak ahhoz a cecei telephelyhez, ahol az akácfákat a tettesek eladták. Az összes fa megkerült, a nyomozók lefoglaltak őket, majd innen jutottak el öt németkéri fiatalhoz. Kedden este fogták el, és állították elő őket a Sárbogárdi Rendőrkapitányságra, ahol négyüket gyanúsítottként, míg egyiküket tanúként hallgatták ki a 227 500 forint értékű falopással kapcsolatban.      

A 21, a 20 és a két 19 éves gyanúsított mindegyike elismerte a bűncselekményt. Még azt is elmondták, hogy egyikük nagyapjának a traktorát használták a farönkök elszállításához.
A gyanúsítottak szabadlábon védekeznek.

A rendőrök folytatják a nyomozást, egyrészt vizsgálják a telephely vezetőjének orgazdai szerepét, másrészt azt, hogy a németkéri fiatalokból álló csapat összefüggésbe hozható-e más, korábban elkövetett bűncselekményekkel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!