Imre Vilmos klubedzőként folytatja

Dunaújváros - Az elmúlt hetekben nyilvánvalóvá vált, hogy az egyre sűrűsödő versenyprogram miatt Imre Vilmos számára összeegyeztethetetlen a női kézilabda válogatott szövetségi kapitányi és a Dunaferr SE férfi együttesének vezetőedzői posztja, így a mester választás elé került: csütörtökön eldőlt, hogy a Dunaferr csapatánál folytatja pályafutását.

Gallai Péter

Azt már korábban megírtuk, a dunaújvárosi szakember választás elé került, az egyre sűrűsödő versenyprogram miatt összeegyeztethetetlenné vált számára a két feladat.

Imre Vilmos így beszélt a döntéséről: - A döntéskényszert az élet hozta, pontosabban az, hogy a női együttesnél lehetetlenné vált az érdemi munka, pedig az eredeti elképzelés szerint e pozíció jól megfért volna a női kapitányi poszttal. A jelenlegi kettősséget azonban nem vállalhattam, a szakmai felelősségem és a lelkiismeretem miatt sem. A Dunaferr SE-hez éppen ezért csak 2009. június 30-ig írtam alá, de olyan szerződéshosszabbítást kínáltak, amelyet mindenképpen mérlegelnem kellett, és végül emellett döntöttem.

Az edző kiemelte, döntését nem kizárólag anyagi megfontolások vezették, hiszen ha számára csak ez számított volna, akkor vinné a két feladatot, hogy két helyről kaphasson fizetést.

- Büszke vagyok arra, hogy kilenc hónapig irányíthattam a női kézilabda-válogatottat, ezért köszönettel tartozom a játékosoktól a szövetség elnökségéig bezárólag mindenkinek azért, hogy megtisztelt a bizalmával - tette hozzá Imre Vilmos.

Sinka László, a Magyar Kézilabda Szövetség új elnöke a köszönet mellett elmondta, egyéb lehetőség híján tudomásul vette a döntést. Az elöljáró sok siker kívánt a továbbiakra a trénernek, akit rendkívül tehetséges edzőnek és remek embernek tart. Az elnök szerint ezzel most új helyzet állt elő, az elnökség júliusi ülésén foglalkozik majd a témával. A testület még a nyár folyamán szeretné megtalálni az utódot, mert augusztusban a válogatottnak egyhetes összetartása lesz. De kapkodás nem lesz, megfontolt döntést hoznak.

Mint ismeretes: Imre Vilmos tavasszal vette át a Dunaferr SE férficsapatát Predrag Petljanskitól, amellyel bronzérmet szerzett a bajnokságban. A női válogatott élén kilenc hónapig dolgozott, ezen idő alatt a tavalyi Európa-bajnokságon nyolcadik lett a gárda, idén pedig kivívta a szereplés jogát a decemberi világbajnokságra. Itt már az új kapitány vezeti a lányokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!