Illegális szemetelők, autóbontók - Fotóval

Dunaújváros - Illegális szemétlerakókat fogtak a dunaújvárosi rendőrök, de találtak egy fekete autóbontót is. Kezdjük az utóbbival.

Gallai Péter

A Kikelet II fogyasztóvédelmi ellenőrzéssorozat részeként a dunaújvárosi rendőrök, a Környezet-, Természetvédelmi és Vízügyi  Felügyelőség, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság és az APEH munkatársaival közösen tartottak akciót. 

A nyomozók a társhatóság embereivel a Újbarackos dűlőben lévő Kajszi utcában bukkantak rá egy illegális telephelyre, ahol mintegy tucat bontásra váró autó, illetve alkatrész sorakozott. 

De voltak itt akkumulátorok, fáradtolajjal, gázolajjal teli kannák, motorblokkok, gumiabroncsok, és mindenféle rozsdás alkatrész. 

Szabó Zoltán bűnügyi osztályvezető-helyettes elmondta, hogy mindegyik szerv elindította a maga eljárását a telep ügyében, a rendőrség hulladékgazdálkodás rendjének megsértése bűntett miatt  indított nyomozást. 

Szakértőt is kirendeltek, akinek az a feladata, hogy megállapítsa, a területen talált dolgok veszélyes hulladéknak minősülnek-e, illetve tárolásuk okozott-e kárt a területen.

Megvizsgálták az ott talált gépjárművek és alkatrészek származási helyét is, de a nyilvántartás  alapján körözött autó és tárgy nem volt közöttük.

Ám  a sor még nem ért véget, Szabó Zoltán  más ügyekről is beszámolt: 

- A napokban fejeződött be a nyomozás, amely egy tizenkilenc és egy huszonnégy éves nagyvenyimi férfi ellen indult, akik Mélykúton egy erdősávnál akartak nyolc köbméter építési törmeléket és háztartási hulladékot lerakni. 

A mezőőr azonban észrevette őket, és szólt nekünk. A másik eset Nagyvenyim külterületén történt,  egy fasornál kisteherautóból dobtak le szemetet ismeretlenek. Ebben az esetben is sikerült beazonosítani őket.

Megtudtuk, hogy a dunaújvárosi rendőrök a jövőben is terveznek közös akciókat a társszervekkel. Fel kívánnak lépni mindazon színesfémgyűjtő telepekkel, autóbontókkal szemben, ahol illegális módon folyik a tárolás. 

Azon túl, hogy a rendőrség hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt - aminek büntetési tétele alapesetben három évig, míg veszélyes hulladék tárolása esetén öt évig terjedő szabadságvesztés is lehet - eljárhat a telep vezetőjével szemben. A környezetvédelmi hatóság pedig több tízmillió forintos bírságot is kiszabhat ráadásként.

(Fotó: Lázár Zsolt)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!