ÍGY nem szabad...

Tisztelt szerkesztőség!

Hasztalan kerestem a dh-online-on azt a megfelelő lehetőséget, ahol az alábbi történetet leírhatnám. Biztosan én voltam ügyetlen, ezért nem találtam meg.

A történet sajnos mindennapi, bárki előkaphat ilyet a tarsolyából. Mégis úgy gondoltam, leírom.

December elején derült ki, hogy idős édesapámnak kiterjedt hólyag- és prosztatatumorja van, amelyet meg is műtöttek a helyi kórházban, amennyire tudtak. A kórházban töltött hetek alatti bánásmódot nem ecsetelném, csak egy dolgot emelek ki: hétvégén nem vették észre édesapám 40 fokos lázát, és ő remegve, eszméletlenül kucorgott az ágyában, míg a nővérke mobilon csevegett. Az urológiai osztályon elég kevés beteg volt, észre kellett volna vennie, hogy apu egész nap nem mozdul. Az igazsághoz tartozik, hogy lelkiismeretes, gondos, kedves nővérkére is akadtunk, akinek sajnos a teljes nevét nem tudom, de meg fogom keresni, és ha lehet, valahol pozitív példaként bemutatni. A kórházból iszonyatosan leromlott állapotban engedték haza édesapámat.

Egy hete volt itthon, mikor nagyon véreset pisilt. Hívtuk a mentőket, akik be is vitték az SBO-ra. Az ottani doktornő megvizsgálta, majd az alábbiakat közölte velünk (igyekszem szó szerint idézni a pár mondatos korrekt tájékoztatást): A bácsi vérvizelése ebben a betegségben teljesen megszokott, a bácsi nem ebbe fog belehalni, hanem a tumorába, a bácsi nem lesz hosszú életű.

Olyan szinten le lettünk baltázva, amiért bevitettük, hogy még nekünk kellett volna szégyellni magunkat...

Amit mondott, az sajnos biztosan így van. De AHOGY mondta, ilyet még soha nem tapasztaltam. Olyan szenvtelen, méla közönnyel, mintha azt közölte volna, hogy holnap elolvad a hó. Mindezt karácsony napján. Persze nem ez a lényeg, a modora, stílusa bármikor kiverte volna a biztosítékot. Sok rosszat tapasztaltam az egészségügyben   jót is  , de ilyet még soha. Az empátia, az emberi érzések teljes hiányát, az amúgy is kétségbeesett rokonok megalázását.

A doktornő neve: ..... ..........

Még egyszer hangsúlyozom, tudom, hogy ez az eset nem egyedi, sőt, mindennapos. Mégis kérem, hogy vagy a levelemet (akár a doktornő neve nélkül) közölni szíveskedjenek, vagy legalább pár sorban megemlíteni a témát.

Már csak azért is, hogy az elfásult, hajszolt orvosok is talán felkapják a fejüket, hogy ÍGY azért nem szabad emberekkel bánni.

Tisztelettel és köszönettel hű olvasójuk:

Majorné Gradvol Éva