Idén is harmonikusan indult a Rudas-hét

Dunaújváros - Tegnap reggel indult útjára az idei Rudas-hét, amelyre az iskola tanulói színes és fiatalos programokkal várják a város középiskoláinak diákpolgárait.

Szulik Ákos

Idén az érdeklődők Kósz Zoltán olimpiai bajnok vízilabdázóval beszélgethettek az egészséges és a felelősségteljes életmódról, Gál Attila kineziológustól megtudhatták, hogyan oldhatják fel magukban a mindennapi stressz okozta feszültséget, és Kovácsné Gyalus Éva optikustól tájékozódhattak a szemüveg és a kontaktlencse előnyeiről és hátrányairól is - mondta el lapunknak Nyerkiné Albert Zsuzsanna, az ÖKO-munkacsoport vezetője.

Ezeken túl a Magyar Vöröskereszt és a mentőállomás munkatársai a koleszterin- és vércukorszint-mérés fontosságával, valamint az elsősegélynyújtás és az újraélesztés rejtelmeivel ismertették meg a gyerekeket.

A hét második felében főleg a diákigazgatót jelölő pártok, a Kámfor, a Honfoglalók, a C-faktor és az A.T.C programjait látogathatják meg - diákigazolvánnyal - a város középiskolásai. A teljesség igénye nélkül: kedden délután öt órától csocsóverseny, este héttől hastáncbemutató várja az érdeklődőket. Szerdán délután háromtól leány- és legényvásár, négy órától este hatig diszkó, öt órától pedig katonai ruhák divatbemutatója lesz a menü.

A hét csúcspontja a csütörtök: délelőtt kilenc és délután két óra között kiderül, melyik párt jelöltje foglalhatja el idén a diákdirigensi trónt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!