Gyurcsány Ferenc és a Demokratikus Koalíció Fejér megyében

Fejér megye több településén is találkoztak reménybeli választóikkal kampánykörútjukon a Demokratikus Koalíció Pártja vezető személyiségei.

MTI

Dunaújvárosba a párt frontembere, a korábbi miniszterelnök Gyurcsány Ferenc látogatott. Délelőtt a koalíció helyi erőivel, majd városi és környékbeli vállalkozások vezetőivel,  folytatott megbeszéléseket, találkozott vasműs vezetőkkel, délután pedig a Béke étteremben, fórumon válaszolt az érdeklődők kérdéseire.

Közben szakított időt a sajtóra is: a Dunaújvárosi Hírlap szerkesztőségében kötetlen beszélgetésen latolgatta a DK és egy esetleges  ellenzéki választási koalíció esélyeit. Dunaújvárosban is aggasztónak nevezte a vállalkozások helyzetét, a pénzhiány és a körbetartozások miatt. Eltűnt diplomamunkájával, illetve az ebből kibontakozó plágiumváddal kapcsolatban elmondta: a pécsi egyetem feljelentése mellett ő is sajtóhelyreigazítási pereket indít, s nem érzi, hogy emiatt  az újabb összetákolt ügy miatt hátrébb kellene lépnie. Ebben erősítik meg nem csak pártjának vezető személyiségei, de az egyre több új csatlakozó is.

A volt miniszterelnököt ellentüntetők fogadták a dunaújvárosi fórum helyszíne előtt. A harminc főnyi, főként Jobbik szimpatizánsokból álló tüntetőket a Jobbik helyi vezetője, Pintér Tamás hangosbeszélőn irányította. A fórumon mintegy száz érdeklődő előtt beszélhetett Gyurcsány, aki elmondta, a Fidesz a választások előtt azt üzente a polgároknak: erőfeszítések nélkül lehet majd jobban élni. Mára bebizonyosodott,  az élet szinte minden területén megszorításokat hozott a jobboldali kormány. Amely egyrészt  igazságtalanul osztja el a terheket a társadalom egyes rétegei között, másrészt, sasszét jár a realitások és egykori hamis ígéreti között. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!