Fejlesztési tervek - Bevásárlóközpont épülne az Eszperantó út mentén?

Dunaújváros - Több beruházás, fejlesztés előkészítése is folyik. Az Eszperantó úti sportpálya egy részén bevásárlóközpont, a rendőrség mögött kisebb lakópark épülne.

Szabó Betty


A központi sporttelep egy részén található a városi edzőpálya is, mellette meglehetősen nagy, kihasználatlan területtel
Fotó: Vohlmann György

Korábban már volt róla szó, hogy egy nagy autóipari vállalat székhelyet keres legújabb üzemének. Arról is lehetett hallani, hogy ez a cég állítólag a BMW lenne, ám ezt nem erősítette meg egyetlen illetékes sem. Újfent  érdeklődtünk: dr. Kálmán András polgármester szerint a válság miatt egyelőre nyugvópontra került ez az ügy.

A beruházó tavaly járt Dunaújvárosban, megtekintették, és megfelelőnek tartották a régi 6-os út és az új M6-os közötti földterületeket. Akkor azt ígérték, ez év elején választ adnak, ám a mai napig nem jelentkeztek a befektetők. Kálmán András szerint azonban a többi lehetséges helyszín, azaz Győr, Tata, Tatabánya sem előzött egyelőre meg minket - vagyis függőben van még, nem került pont e történet végére.

A városvezető megemlítette: dolgoznak egy másik projekten is.  Egy gazdasági szabadövezet kialakításáról lenne szó.

Az önkormányzat értékesítene egy tízezer négyzetméteres területet az Eszperantó úti sporttelepből is. Úgy tudjuk, az ingatlanfejlesztő cég egy  bevásárlóközpont  megbízásából  alkudna a várossal. Egyeztetésekre van azonban szükség az önkormányzati minisztériummal, az ő állásfoglalásuk szükséges ahhoz, hogy a Kincstári Vagyoni Igazgatóságtól városi kézbe került sporttelep egy része  eladható legyen. Annak idején ugyanis az önkormányzat úgy kapta vissza az ingatlant, hogy vállalták: 15 évig elsődlegesen  sportcélokra hasznosítják azt.

A rendőrség mögött egy lakópark épülne. Az önkormányzati  területek közé azonban egy, a Lidl tulajdonában lévő ingatlan ékelődik  a további hasznosítás végett meg kellene egyezni a céggel  a  szükséges terület megvásárlása ügyében. Ha ez nem megy, a kisajátítás kerülhet szóba. A város mindenesetre szeretné, ha megépülne a lakópark, ahol önkormányzati szakemberlakásokat is kialakítanának. Az ehhez szükséges telekalakítási, tervezési feladatokra 3 millió forintot meg is szavaztak a legutóbbi közgyűlésen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!