Ételmérgezés egy balatoni gyerektáborban

Veszprém - Szerda délután egy káptalanfüredi táborból ételmérgezés miatt az ajkai és veszprémi kórházba szállították a nyaraló gyerekeket.

Napló

- Eddig 28 fiatalt szállítottunk az ajkai, veszprémi és székesfehérvári kórházba, enyhébb és közép súlyos tünetekkel. Utóbbiaknak infúziót kötöttünk be a 4-5 hányás és hasmenés okozta vízhiány pótlására - adott bővebb információt dr. Czirmer József Országos Mentőszolgálat közép-dunántúli regionális igazgatója. - Volt, aki már tegnapelőtt észlelt tüneteket, de a mentőket csak ma délután három órakor riasztották. A többi fiatal egyelőre jól érzi magát, őket a Tisztiorvosi Szolgálattól kiküldött kollégák most tájékoztatják, hogyan kerüljék el az esetleges fertőződést illetve milyen esetben indokolt mentőt hívni. A rosszullétek száma még emelkedhet - volt akinél csak egy órával ezelőtt jelentkeztek a panaszok. Tisztázni szeretném, egyelőre nem bizonyított, hogy ételmérgezésről van szó, sok más indok is lehet. A Tisztiorvosi Szolgálat már elkezdte a vizsgálatokat, 48 órán belül tudnak pontos információval szolgálni.

Ezt erősítette meg Dávid Gyula, a Veszprém megyei kórház orvosigazgatója is. – Szinte bizonyos, hogy nem ételmérgezésről, hanem calicivírus-fertőzésről van szó. A hozzánk bekerült fiatalok állapota stabil, a kezdetben látványos tüneteket produkáló, cseppfertőzéssel terjedő betegség gyors lefolyású, így néhány napon belül hazamehetnek. A fertőző osztályra további 5 felnőtt érkezett, az ő vizsgálatuk folyamatban van.

Forrás: naplo-online

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!