Ercsi: Biztonságot és nyugalmat akarnak a helyi lakosok

Ercsi - Nem történt rendbontás azon a demonstráción, amelyet a helyi közbiztonságért tartottak csütörtök este. A kiváltó ok egy két héttel ezelőtti tömegverekedés volt.

Gallai Péter

Akkor  az egyik szórakozóhelyen roma fiatalok támadtak az ott tartózkodókra,  azóta  a támadók közül tizenegyet meggyanúsított a rendőrség. A csütörtöki  demonstráció szervezésében  több áldozat is részt vett, így Papp Zoltán és Trepák Attila is. Előbbi a nyilvánosság elé is kiállt: mint mondotta, megálljt kell parancsolni ezeknek az állapotoknak, hiszen a közbiztonság  romokban hever. Nemcsak a lopások, hanem a személyek elleni erőszak is  terjed. Abban bízik, hogy az illetékesek figyelme most ráirányul a tarthatatlan állapotokra.



Szabó Tamás polgármester  szolidaritását fejezte ki  nemcsak a két hete megvertek iránt, hanem mindazokkal szemben is, akik naponta elszenvedői a különböző bűncselekményeknek.  Nincs szinkronban a magyar társadalom és a jogrendszer. Ma jobban félnek az emberek, mint a  diktatúra alatt  tette hozzá, majd a többszázas tömeg füttyszóval fogadta, amikor a magánemberként megjelent Magyar Gárda tagokra  megjegyezte: nem a fekete-fehér egyenruhásoknak  kell rendet tenniük. Akkor viszont taps csattant, amikor arról beszélt, amit ezek a roma fiatalok tettek, sehol sem tűrhető.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!