Dunaújvárosi Batman

* Egy éttermi hamburger sülő húspogácsája jobban szennyezi a légkört, mint egy tizennyolc kerekes kamion 230 kilométer megtétele során.
 
Furcsa, nem? Pedig a tudósok azt mondják, hogy az üzemi, éttermi konyhák - plusz a néhány milliárdnyi otthon főzőcskéző  nagyobb környezeti terhelést rónak szeretett bolygónk légkörére, mint az ezerszer elátkozott kamionok, bár mért adataik egyelőre csak Kalifornia déli részéről vannak, és az azért elég speciális közeg, az Egyesült Államok egyik legzöldebb fertálya. Ha már környezeti terhelés és hamburger - volna egy kis kiegészítésem. Előrebocsátom, én szeretem a hamburgert  itt a városban van minimum egy hely (a másikat nem próbáltam, de hamarosan fogom), ahol szerintem az ország legjobbját készítik, annyit segítek, nem a McDonalds, de (távolságban) nincs messze tőle... Igazi hungarikum (bár, szó, mi szó, elvétve találkozni vele még itt-ott Kelet-Európában és a Balkánon) az a fajta hamburger, amibe előre megfontolt szándékkal, különösen aljas indokból a szupermarkecekben kapható halványszürkés húspogácsát helyezik el  az eddigi csúcsot valahol Somogyban, egy út menti büfében regisztráltam, ahol valami nejlonzacskóba csomagolva, egyben rakták be a komplett cuccot a mikróba, még most is kiráz a hideg, ha az íze és az állaga eszembe jut. És egyszer Dunaújvárosban is sikerült egyszerre alsó- és felső olajcserét végeznem az aknán egy fél hambi elfogyasztása után húsz perccel  na, az volt a komoly környezeti összterhelés, srácok!

 * Dániel Péter rongált, de tette társadalmilag hasznos figyelemfelhívás volt...
 
 Ezt a végkövetkeztetést a siófoki bíróságnak sikerült levonnia  ez a testület tárgyalta az elsősorban politikai indíttatású botrányairól elhíresült ügyvéd rongálási ügyét. Tavaly májusban Kerekiben érezte múlhatatlan szükségét egy Horthy-szobor felállításának egy képviselő  nem sokkal később Dániel Péter egy éjszaka vörös festékkel öntötte telibe a szobrot, amit egyébként utána helyre- és visszaállítottak. Másnap Dániel büszkén mesélte el facebook-oldalán, mit tett, mire többen jószerivel szó szerint meg akarták lincselni, a Gój Motorosok elnöke állítólag meg is ütötte, de kiderült, hogy mégsem, pararam. Lezárult az ügy: Dániel Pétert a bíróság bűnösnek mondta ki rongálás vétségében, de csupán megrovásban részesítették, továbbá a bíró kimondta: cselekedete erkölcsileg pozitív tartalmú és társadalmilag hasznos figyelemfelhívás volt. Bravó, bravó, bravó  mondom ezt a jogban finoman szólva is laikusként... Dániel pontosan tudta és tudja, milyen sokakat pofán vág azzal, amit tesz, és reménykedik abban is, hogy talán végre konkrétan pofán is vágják  mert akkor még tovább feszülhet az ív. És akkor jön a bíró, és kimondja, mindez társadalmilag hasznos... és erkölcsileg pozitív... jön továbbá Dániel Péter, aki azt óhajtja, mondják ki, hogy amit tett, az nem jelentett veszélyt a társadalomra... khm... hát szerintem meg, legalábbis ebben az úgynevezett társadalomban, mostanság semmi sem hasznos és még kevésbé veszélytelen, ami plusz két atmoszférát benyom az amúgy is elég vadul sípoló kuktába... És persze gyűrűzik tovább az egész, most majd fegyelmit kap a véleményező bíró, megszólal a Jobbik, és izgatottan közbeveti, mennyit is kapott Budaházy a szovjet emlékmű rendezéséért... lendül a politikai hinta, és mi, mindannyian, ismét csak egy picit jobban rühelljük egymást, össznépileg. Vajon meddig még?

 * Kiégett a motorom ülése, letört a diófa ága, állványról mérnek a rendőrök.
 
 Nem, semmi gond - talán csak összecsúszott pár dolog, ne is törődjetek velem, mintha itt se lennék, szóljatok hozzám nyugodtan, és bocs, ha netán adnék egy pofont ököllel (csak a gyengébbeknek persze, mert elég félénk is vagyok)... szóval kilépek a Corsóból, elégedetten, ahogyan egy szép adag, ráadásul hibátlanul sovány rizses husi után szokásom... Ülnék a motorra, a Medi megütögeti a vállam, nézzek már hátra, üzemszerű-e a cigarettacsikk a hátsó ülésemen  odanyúlok, a csikk természetesen beleégve az ülésbe... Mit mondjak, nem támad kedvem ugrabugrálni és pocsolyákba hágni örömömben... inkább az jut eszembe, bemegyek a lépcsőházba, becsöngetek az összes hármas számú lakásba, és minden ajtót nyitó polgártársat lendületesen betakarok  kicsit talán gyenge lesz a valós és jogszerű találati arányom, de legalább lenyugszom kissé. Aztán továbbmegyünk, büszkén megmutatom nekik a parkunkat is  a házunk mögötti kedves kis diófa egyik szép ágát tőben letörte egy hadibarom... Nyilván volt rajta hat, természetesen még teljességgel élvezhetetlen diószemecske, így az övé lett mind, gondolom, dörzsölte a markát, majd két sarokkal odébb eldobta. Lehet, hogy egy délutánt itt is megér majd figyelőállásban eltölteni, s az egyszerűség kedvéért ugyanolyan szögben eltörni a tett helyszínére nyilván visszatérő fagyilkos alkarját, mint amilyenben a faág liffeg lefelé. Kikísérem a barátaimat a hatosra, elköszönünk, jövök befelé a városba, a szokott helyen dübörög a traffipax  nem autóból, hanem szolid kis állványról, azt még öt méterről se szúrod ki... hajrá azoknak, akik őszintén hisznek benne, hogy ettől lesz jobb valami is... a végső eredményt tekintve egyesek amúgy se hitvány anyagi helyzetét leszámítva... És persze megnyugszik a kis beteg, nem üti le a csikkvetőt, nem töri el az ágtörő karját, és nem rúgja fel elhaladtában a kis állványt  felhág a motorra, és csavar egy mentálisan tisztító kört... Na de mi lesz velem, ha majd leesik a hó?