Császár Gábor három évre aláírt a Veszprémhez

Budapest - Császár Gábor nyártól három évig a Veszprém játékosa lesz, jelentették be szerdán, a pénteken kezdődő Magyar Kupa négyesdöntőjének sajtótájékoztatóján.

Gallai Péter

 

A színfalak mögött már régóta rebesgették, hogy a magyar válogatott kiválósága, a dunaújvárosi nevelésű Császár Gábor hazatér. Neve már tavaly is felmerült a Veszprém lehetséges igazolásai között, ám akkor nem jött létre a megállapodás. A Dunaferrtől  2008-ban a dán Viborgba távozó, majd ezt a szezont a francia Chamberyben töltő Csaszi nyártól három évig a bakonyiakat erősíti.

Császár a szerződésről  azt mondta, hogy nem volt egyszerű tető alá hozni, ezért vártak eddig a bejelentéssel. Voltak külföldi kérőim és szívesen hosszabbított volna velem a Chambery is. Ám a Veszprém is egy kiváló együttes, amelyel a BL-ben szerepelhetek.  Bár még nem dolgoztam vele, de a döntésben szerepett játszott az is, hogy Mocsai Lajos a csapat irányítója, de így hozzátartozóimhoz, szeretteimhez is közel leszek - mondta a köztudottan családcentrikus, a Vas megyei Kenyeriből származő kézilabdázó.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!