Cél az A csoport

Dunaújváros - Gebei Péter még a Kohász jégkorongcsapatában kezdett el játszani. A hátvéd később az Alba Volán hokisaihoz igazolt. Többszörös magyar bajnok. Jelenleg nemzetközi játékvezető.

Agárdy Csaba

- Miért pont a játékvezetés? Válogatott játékosokra nem jellemző, hogy pályafutásuk után bíráskodjanak, kitegyék magukat a nézők haragjának...

- 2002-ben hagytam abba a játékot, és egy év után hiányozni kezdett a jégkorong. Vezető, edző nem akartam lenni, így nem maradt más, mint a bíráskodás. Eleinte nem voltak ambícióim, vonalbíráskodtam. Azután úgy gondoltam, hogy a korcsolyázótudásommal nincs baj, csak a szabályzatot kell bemagolnom, és akkor vezetőbíróként is működhetek. Ezután már jöttek a célok, mint annak idején a hokiban.

- Mik ezek a célok?

- Fokozatosan építem fel a pályafutásomat. A célom, hogy az A csoportos világbajnokságon vezetőbíró lehessek. Most az út háromnegyed részénél járok. Most vagyok harminchárom éves, három-négy év múlva lehetek a pályafutásom csúcsán, és öt-hat évig ott is szeretnék maradni.

- Hogyan fogadtatta el magát a játékosokkal, a szurkolókkal? Főleg annak tükrében, hogy a magyar mezőny egy része csapattársa, másik része ellenfele volt.

- A játékosokkal semmi gond, elfogadtak, úgy érzem, tisztelik a döntéseimet. A szurkolók viszont ordenáré módon viselkednek, de nemcsak velem, hanem minden magyar játékvezetővel. Külföldön ez nem így van.

- Ezért látni itthon keveset vezetni, leginkább csak az EBEL-meccseken és a különböző nemzetközi tornákon működik közre.

- Nem a szurkolók miatt van ez így, hanem azért, mert az osztrák bajnokságban jobban szem előtt van az ember, mint a MOL Ligában. Az EBEL-re figyelnek a nemzetközi megfigyelők, így közelebb vagyok a tűzhöz.

- Milyen különbséget lát az EBEL és a MOL Liga között?

- Nincs olyan nagy különbség, mint ahogy azt sokan állítják. Mindkét ligában vezetek, így meg tudom ítélni a helyzetet. Játéktudásban, gyorsaságban egész közel van egymáshoz a két liga. Ami a lényegi különbség, hogy sokkal keményebb az EBEL, mint a MOL Liga. Az előbbiben rengeteg az ütközés, nem kímélik egymást a játékosok. Ennek két oka van: szórakoztatni kell a közönséget, és ehhez kell az ütközés, a verekedés. A másik pedig, hogy a játékosok az EBEL-ben nem ismerik annyira egymást, mint itthon, így nem okoz nekik gondot, ha valakit le kell pattintani .

- Meg tud élni a játékvezetésből, vagy ez csak hobbi?

- Az EBEL-ben nagyon jól fizetnek, de ez csak hat hónap. Erre az időszakra vagy szabadságot, vagy fizetetlen szabadságot veszek ki. Nagy köszönettel tartozom egykori csapattársamnak, Berényi Norbertnek, akinek a családi cégénél dolgozom. Ők mindenben segítenek, nélkülük az EBEL-ben nem tudnék fújni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!