Akiket megmentettek a fagytól

Megyei körkép - Akadt idős asszony, aki elesett, és nem tudott felkelni, akadt, aki nem tudott fűteni, de számos ittas embert is megmentettek a rendőrök a kihűléstől.

duol.hu

A járdán fekve találtak rá szerdán kora délután a fehérvári járőrök egy 48 éves nádasdladányi asszonyra Székesfehérvár, Horvát István utca–Deák Ferenc utca kereszteződésében. Mint kiderült, az asszony gyalogosan közlekedett, majd a havas járdán megcsúszott és elesett. A lábát fájlalta és nem tudott felkelni. Így a rendőrök mentőt hívtak hozzá, akik beszállították a kórházba.

Az Alcsútdobozi Önkormányzat egyik munkatársa tett bejelentést a kora délután folyamán arról, hogy a Polgármesteri Hivatal kerítésének peremén egy hajléktalan férfi ül. Amikor a helyi KMB-s a férfit ellenőrzés alá vonta, kiderült, hogy a férfi rossz anyagi körülmények között él, jelenleg ingatlanának fűtése nem megoldott. Mivel orvosi ellátásra nem szorult, ezért a körzeti megbízott az önkormányzat munkatársával közösen átkísérte először az Alcsútdobozi Sportcsarnokba, mint kijelölt melegedő szállásra, majd onnan került átszállításra a fehérvári hajléktalanszállóra - tájékoztatott a rendőrség.

Mór, Wekerle utcából érkezett a délután folyamán bejelentés egy járdán fekvő személyről. Amikor a járőrök a helyszínre értek, és ellenőrzés alá vonták a férfit, kiderült, hogy erősen ittas állapotban van. Így mentőt hívtak hozzá, akik Székesfehérvárra, a Fejér Megyei Szent György Kórházba szállították.

Késő délután egy öntudatlan személyről érkezett bejelentés Martonvásár, Budai utcából. Amikor a járőrök kiértek a megadott helyszínre, ott találtak egy 65 éves hajléktalan férfit, akiről kiderült, hogy ittasan elesett és nem tudott felkelni a földről. A rendőrök így mentőt hívtak hozzá, akik a velencei orvosi ügyeletre szállították. Mivel ott kiderült, hogy orvosi ellátást nem igényel, ezért a fehérvári hajléktalanszállóra került beszállításra. 

Az esti órákban egy mezőkomáromi férfin segítettek a rendőrök. A 66 éves ittas állapotban lévő férfi Enying, Marosi utcában haladt gyalogosan, amikor a járőrök meglátták. Elmondása szerint lekéste a buszát, és hazafelé tartott. Az egyedül élő férfit a rendkívüli időjárásra tekintettel a rendőrök biztonsági intézkedés keretében Siófokon élő lányához szállították, akinek épségben átadták.

Este fél nyolc körül ellenőriztek a járőrök a fehérvári Gém dűlőben egy családi házat, amiben egy 54 éves férfi és egy 56 éves asszony tartózkodott. Mivel a házban fűtés nem volt, ezért a járőrök a hideg időre tekintettel a fehérvári hajléktalan szállóba szállították a párt.

Ercsi, Mártírok útja egyik házából is elszállítottak három férfit este a rendőrök az Ercsi Egészségházba, mert az ingatlan fűtetlen volt. Így a 45, az 50 és az 54 éves férfiak meleg helyen tölthették az éjszakát. 

A fehérvári Mancz János utcában lévő egyik társasház lépcsőházában feküdt egy férfi késő este. Amikor a rendőrök meglátták, ellenőrzés alá vonták. Az erősen ittas és magatehetetlen állapotban lévő 65 éves férfiről kiderült, hogy abban a házban lakik. Így őt a rendőrök lakásába felkísérték, majd hozzátartozójának átadták.

Hajnali három órakor a fehérvári Jancsár utca – Bakony utca kereszteződésében lettek figyelmesek a rendőrök egy úttesten fekvő férfire. Ellenőrzése során kiderült, hogy a 35 éves fehérvári férfi erősen ittas magatehetetlen állapotban van, így hozzá a járőrök mentőt kértek, akik beszállították a kórházba - tudtuk meg a rendőrség sajtószolgálata.            

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!