A pilóták hibája okozhatta az Air France katasztrófáját

A pilóták hibája okozhatta az Air France légitársaság gépének katasztrófáját 2009-ben, legalábbis erre utal a repülő fekete dobozaiból nyert információ előzetes vizsgálata - értesült a The Wall Street Journal című amerikai napilap.

MTI

Az újság szerint a sebességmérők hibás működése elterelte a pilóták figyelmét a gép más létfontosságú rendszereinek működéséről. Az előzetes vizsgálatát ismerő szakemberek elmondása szerint a pilótafülkében lezajlott és rögzített utolsó műveletek azt mutatják, hogy a pilótákat láthatólag zavarba hozták azok a riasztások, amelyeket a különböző automata repülésirányító rendszerekből érkeztek, miközben a repülőgép turbulens áramlatokon keresztül haladt át. További váratlan gondot okozott a szárnyvégeken keletkezett jegesedés, amelyet a mintegy tizenegyezer méteres magasságban tapasztaltak. Végül is, annak ellenére, hogy a műszerfal fontosabb kijelzői megfelelően működtek, a pilóták nem tartották be az ilyen helyzetekre érvényes előírásokat; nem szabályozták a hajtóművek tolóerejét, nem tartották egyenesben a gépet. Ez idő alatt kellett volna a hibákat orvosolni, megvárni amíg a sebességmérő érzékelők és más műszerek újra rendben működnek - állították szakértők.
    
Az előzetes vizsgálatok eredményét várhatóan pénteken hozzák nyilvánosságra. A fekete dobozokban rögzített eseménysorozatból kiderülhet majd, hogy a repülőgép veszélyesen lelassult nem sokkal azt követően, hogy kikapcsolták a robotpilótát. A pilóták ezután szembesültek a rájuk zúduló hibaüzenetek sorozatával.    
    
A francia légitársaság 2009. június 1-jén Rio de Janeiróból Párizsba tartó járata az Atlanti-óceánba zuhant. A gépen 228-an - köztük négy magyar állampolgár és egy szlovákiai magyar - utaztak. A katasztrófát senki sem élte túl.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!