A lefülelt tolvajok autót loptak, majd tovább adták

DH - Lebukott az a négy fős társaság, amely Velencéről lopott el egy autót, majd azt orgazdáknak továbbadta.

duol.hu

Július közepén Velencén, a Gárdonyi Géza egyik családi házába éjszaka ismeretlenek a nyitott ajtón keresztül besurrantak, majd a házból elvitték a sértett táskáját, benne egy laptoppal, személyes iratokkal, valamint egy karórát is magukhoz vettek, illetve megtalálták az utcán parkoló Audi A4-es indítókulcsát, és azzal együtt távoztak el a helyszínről.     
 
 A Velencei-tó környékén szolgálatot teljesítő járőröknek feltűnt a nagy sebességgel száguldó Audi és egy Opel Vectra. Utána is eredtek a két autónak, de egy idő után szem elől tévesztették őket. A 9.500.000.- Ft értékű kocsilopásról másnap érkezett bejelentés a Gárdonyi Rendőrkapitányságra.
 
A kocsi a gyors intézkedés eredményeként már másnap megkerült egy érdi családi ház garázsában.     
Az ott lakó – külföldről behozott autók szétszerelésével foglalkozó – 24 éves férfit és 22 éves társát előállították a Gárdonyi Rendőrkapitányságra. Az autó lefoglalták, azt a tulajdonos cég képviselője visszakapta.
 
A rendőrségi kihallgatások és adatgyűjtések során kiderült, hogy a két elfogott személy „mindössze” orgazda az ügyben. A rendőrség beazonosította azt a négy érdi férfit is, akik a lopást elkövették, és akik aztán az autót továbbértékesítették 600.000.- Ft-ért a párosnak.         
 
A négy személy közül kettőt – a 20 éves G.R-t és a 32 éves L.T-t – érdi lakásukon fogták el a Fejér megyei nyomozók, másik két társukkal szemben körözést adtak ki.
 
A 31 éves Sz.F. azonban ezután védőjével önként jelent meg a Gárdonyi Rendőrkapitányságon, és vallomást tett.
A banda negyedik tagja, a 27 éves G.J. Budapesten adta fel magát a Fővárosi BV Intézetben, ahol körözést adtak ki ellene, tekintettel arra, hogy egy korábbi jogerős ítéletet követően, nem vonult be oda.  
A gárdonyi rendőrök mind a négyüket lopás elkövetésével gyanúsították meg, míg azt a két személyt, akik az autót 600.000.- Ft-ért megvették, orgazdasággal gyanúsítják. Hármuk előzetes letartóztatásban van, negyedik társuk jogerős büntetését tölti.
A gárdonyi nyomozók most azt vizsgálják, hogy a hatfős társaság összefüggésbe hozható-e más, a Velencei-tó környékén történt gépkocsilopásokkal is - derült ki a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője, Németh-Kész Mónika tájékoztatójából.         
 
 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!