A postás viszi ki az ötezernyolcszáz forintos csomagot

Dunaújváros - Nem pénzt, hanem étkezési utalvány csomagot kapnak az önkormányzattól a gyermekvédelmi kedvezményre jogosultak november 30-ig.

Körmendi Erzsébet

A gyermekvédelmi törvény rendelkezik úgy, hogy a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosultaknak az önkormányzat 5.800 forint támogatást utal ki kétszer egy évben. Az elsőt már megkapták a kedvezményezettek nyár végén, a második pedig e hónap végéig esedékes.
A támogatás azoknak a gyermeknek, fiatal felnőtteknek jár, akik november elsején jogosultak voltak rendszres gyermekvédelmi kedvezményre. A polgármesteri hivatal adatai alapján 811 család 1413 kiskorú gyermeke, valamint 159 fiatal felnőtt kap segítséget év vége előtt. A támogatásra több mint kilencmillió forintot költ az önkormányzat.
Az eddig megszokott pénzbeli kifizetés viszont megszűnt. A juttatást Erzsébet-utalvány formájában adja az önkormányzat, amely étel, tanszer és ruházat vásárlására egyaránt felhasználható. Információnk szerint az érintettek ötszáz és hatszáz forintos címletekben kapják meg az 5 ezer 800 forintot, mellékelik a felhasználásra és beválthatóságra vonatkozó tájékoztatót is. Érdemes figyelni a postást, mert az utalványcsomagot november 30-ig kézbesítik a kedvezményezetteknek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!