Szent György nap alkalmából adtak át kitüntetéseket a megyei kórházban

Székesfehérvár - Kitüntetéseket, elismeréseket, valamint főorvosi és adjunktusi kinevezéseket adtak át kedden a Fejér Megyei Szent György Kórház Szent György-napi ünnepségén.

Hajnal Csilla

Az elmúlt hónapokban elhunyt munkatársakra - mosodástól a főorvosig - emlékeztek néhány percben  az auditóriumban összegyűltek ma, a Szent György kórház ünnepségének kezdetén. Kerkuska László, a gyermeksebészet osztályvezető főrorvosa idézte meg emléküket, majd a kórház alapításáról szólt: Csalai Kégli György volt az, aki százezer forintot adományozott a nemes  célra, s akinek köszönhetően 111 évvel ezelőtt ünnepélyesen átadhatták az intézményt. Az alapító emlékét mostantól egy arckép is őrzi: Szakál Antal alkotását Csalai Kégli Miklós, az unoka és Csernavölgyi István főigazgató leplezte le.

Az ünnepi előadást a Szent György emlékéremmel kitüntetett  Tóth Jenő, a szemészeti osztály vezető főorvosa tartotta, aki bemutatta az osztályán végzett munkát, az elért eredményeket, sikereket. Ugyancsak  Szent György emlékéremmel ismerték el Mayer Gizella (újszülött-, csecsemő- és gyermekosztály), Fekete Zsuzsanna (gyermek- és ifjúsági ideggondozó), Székely Iván (I. belgyógyászat), Andavölgyiné Tóth Márta (újszülött-, csecsemő- és gyermekosztály) és Sugár Emília (anyaggazdálkodási osztály) munkáját. 

A kórház egyetlen akadémiai doktora, a sebészet osztályvezető főorvosa,  Altorjay Áron  professzor a  Batthyány-Strattmann László díjat vehette át. (Róla ide kattintva olvashatnak bővebben!) Pro Sanitate kitüntetésben részesült Habi Józsefné, az onkológiai gondozóból.

A kitüntetettek teljes névsora alább olvasható:

Szent György Nap – 2012. április 24.

Ssz.         Név        Kitüntetés             Munkahely

1.             PROF. DR. ALTORJAY ÁRON    Batthyány-Strattmann László Díj - Általános Sebészet

2.             HABI JÓZSEFNÉ      Pro Sanitate - Onkológiai Gondozó

3.             DR. MAYER GIZELLA Szent György Emlékérem - Újszülött-, Csecsemő- és Gyermekosztály

4.             DR. FEKETE ZSUZSANNA  Szent György Emlékérem - Gyermek- és Ifjúsági Ideggondozó

5.             DR. TÓTH JENŐ Szent György Emlékérem  - Szemészeti Osztály

6.             DR. SZÉKELY IVÁN  Szent György Emlékérem  - I. Belgyógyászat

7.             ANDAVÖLGYINÉ TÓTH MÁRTA   Szent György Emlékérem - Újszülött-, Csecsemő- és Gyermekosztály

8.             SUGÁR EMÍLIA  Szent György Emlékérem -  Anyaggazdálkodási Osztály

9.             DR. SCHANDL KÁROLY FERENC Kiváló Kórházi Dolgozó  - Szülészet-Nőgyógyászati Osztály

10.           USZKAI ISTVÁNNÉ  Kiváló Kórházi Dolgozó  -   Ápolási Igazgatóság

11.           KLUPÁCSNÉ MARÁZI ERZSÉBET  Kiváló Kórházi Dolgozó - Csákvári Gyógyintézet - Mozgásszervi Rehabilitációs Oszt.

12.           BRANDLHOFFER ERIKNÉ  Kiváló Kórházi Dolgozó   - Tüdőgondozó

13.           BARNA BÉLÁNÉ  Kiváló Kórházi Dolgozó - Idegsebészet - Gyermeksebészet

14.           WÁGNER LAJOS Kiváló Kórházi Dolgozó  -  Csákvári Gyógyintézet

15.           DR. ŐRY ÉVA      Főigazgatói Dicséret  - II. Belgyógyászat

16.           HUDÁK MIHÁLYNÉ Főigazgatói Dicséret - Munkavédelem

17.           ZSALKOVICSNÉ CSAJÁGI GABRIELLA    Főigazgatói Dicséret - Élelmezési Osztály

18.           BIAL ISTVÁN     Főigazgatói Dicséret - Intézeti Gyógyszertár

19.           BIRÓ KRISZTINA Kiváló Ápoló- Ápolási Osztály

20.           KOVÁCSNÉ FERGE LENKE  Kiváló Ápoló - Szülészet-Nőgyógyászat

21.           BODONYI JÓZSEFNÉ Kiváló Ápoló - Infektológia

Ezek is érdekelhetik