Ezek is mai fiatalok - harmadik kiadás

Dunaújváros - Harmadik fordulójával jelentkezik pénteken öt órától a helyi Vöröskereszt szervezte diákgála. Tehetségek sokasága, számos műfajban a színpadon.

Szabó Szabolcs

Négy epizódos tehetségkutatójának második félidejét kezdi meg péntek délután öt órától a helyi Vöröskereszt szervezte kulturális szemle.

- A fellépő diákoktól és a felkészítő pedagógusoktól számos pozitív visszajelzést kaptunk az utóbbi két előadás követően és reméljük, hogy sikerül tartanunk az eddigi színvonalat a rendezés terén. Titkon talán arra számítottunk, hogy a produkciókon keresztül sikerül megszólítanunk a város szélesebb nyilvánosságát is, ám talán a következő két alkalommal többen ülnek majd a nézőtéren - fogalmazott a DH-nak az eddigi tapasztalatokról Gulyás Emese főszervező, aki elmondta, hogy a kezdeményezésük másik fő szempontja volt, hogy a helyi fiatalok körében népszerűsítsék a Vöröskereszt munkáját, a szervezet tevékenységét. E területen is jól állnak, hiszen közel ötszáz diák ismerheti meg a kulturális szemlén keresztül a Vöröskereszt céljait, munkáját.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!