Igény talán még lenne, de pénz már kevésbé - Torkos csütörtöki helyzetkép

A tavalyi Torkos Csütörtökön közel kétszázezren ültek asztalhoz az ötven százalékos kedvezményt nyújtó vendéglátó helyeken.

Dunaújvárosi Hírlap

A korábbi évekhez hasonlóan az akcióban résztvevő vendéglátóhelyek előre regisztrálhatták magukat, ám ehhez vállalni kellett, hogy az étel- és italfogyasztásból egyaránt ötven százalékos kedvezményt biztosítanak. A tegnapi hivatalos torkoskodásra egy városi étterem és három cukrászda jelentkezett. Régebben hosszabb volt a sor, városban és környékén egyaránt.

- Egyértelműen reklámnak tekintjük e csütörtököt, ezért is csatlakozunk évek óta a kezdeményezéshez - mondja a Gólyafészek Étterem és Fogadó üzletvezetője, aki elismeri, a hely több éves munkája is benne van abban, hogy nemcsak a kedvezmények miatt keresik e napon is fel az éttermet.

- Az emberekről szinte már az utolsó bőrt is lenyúzták, így nagyon meg kell becsülni azt a réteget, aki még áldoz arra, hogy betérjen egy étterembe. A törzsvendégeinken kívül ilyenkor talán mások is minket választanak és ha elégedettek, lehet, a jövőben is visszatérnek.

Kevésbé értékeli hasznosnak, ösztönzőnek a Torkos Csütörtök reklámértékét Csikós Gábor, a rácalmási Jankovich Kúria Hotel és Étterem étteremvezetője.

- A csütörtöki torkoskodásra mi egy kedvezményes borvacsorával készültünk, egy neves szekszárdi borász nedűihez kapcsoltunk menüt. Ehhez hasonló kedvezményes csomagokkal havonta készülünk, mert a vendégeket csak folyamatos akciókkal lehet megtartani. Önmagában az évi egy torkos akció nem elég, abból nem profitálhat kellően egy vendéglátóhely - véli Csikós Gábor.

Dunaújváros belvárosában korábban több helyen is torkoskodhatott az éhes betérő...

- Nem titok, rosszak a vendéglátás idei kilátásai. Van vendég, de egyre kevesebbet költ. Mi most nem kockáztattuk a torkos akciót, félmegoldásokkal pedig nem kívántunk élni. Amelyik vendéglátóegység mögött nincs tőkeerős háttér, az elvérezhet a következő időszakban, és ezen a Torkos Csütörtök sem segít - fogalmazott lapunknak Grábics Gábor, a Corner Kávézó társtulajdonosa.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!