Iszapkatasztrófa: a Mal cáfolja Illés állításait

A Magyar Alumínium Zrt. tulajdonosai a vörösiszap-katasztrófa előtt milliárdos beruházásokat hajtottak végre a cégcsoportban, így eszük ágában sem volt távozni. Mindezt dr. Bakonyi Zoltán vezérigazgató jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján.

duol.hu

A Napló elsők között hozta nyilvánosságra dr. Kertai István szakvéleményét, mely szerint a 2010. október 4-i vörösiszap-katasztrófa elsőrendű oka a gát ridegtörése volt, a gáttest alatt közvetlenül megtalálható kövér agyag a lúgtartalmú folyadéknak köszönhetően az eltelt évek alatt elvesztette szilárdságának nagy részét, emiatt a gát szétrobbant. A talajtörés tényével Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár is egyetértett, csakhogy szerinte mindezért a Mal tulajdonosai, a céget üzemeltetők a felelősek, hiszen a talajtörés a cég tevékenységének következménye.

A Mal vezetői e kérdéssel nem kívánnak foglalkozni, szerintük mindennél többet mond a minisztériumi felkérésre dolgozó dr. Kertai István szakvéleménye, mely azt tartalmazza, hogy a gátszakadásban a tározó tervezői, építői és a hatóságok is felelősek lehetnek, a balesetben viszont az üzemeltetőnek nem volt szerepe.

Az államtitkár annak a véleményének is hangot adott, mely szerint a Mal tulajdonosai nagy valószínűséggel nem akarták folytatni a cég tevékenységét 2011. február 28-a után, amikor is lejárt a környezetvédelmi engedélyük, hiszen 2010. október 4-ig – a katasztrófa időpontjáig – nem kértek újabb engedélyt a cég tevékenységének majdani folytatására.

Az államtitkár karácsony előtti nyilatkozatára dr. Bakonyi Zoltán megígérte, december 27-én dokumentumokkal cáfolja Illés Zoltán állításait. A keddi sajtótájékoztatón bemutatta a zöldhatóságnál – amely Illés minisztériumához tartozik – 2006. óta nyilvános dokumentumot, amelyben az áll, hogy a környezetvédelmi engedélyük 2011. február 28-án ugyan lejár, de ennek meghosszabbítását 2010. október 30-i határidőig kérhetik!

A X. kazetta túltöltésének vádjára a vezérigazgató egy, a katasztrófa után készült zöldhatósági jelentést vett elő: a "gátszakadás előtti feltöltési szint a rendelkezésre álló iratanyagok, továbbá helyszíni mérések alapján 215,5 mBf-i (magassági szint - a szerk.) magasságban volt". Az engedélyezett szint pedig 216 mBf.

A Mal tulajdonosainak eszük ágában sem volt kivonulni Ajkáról, szögezte le. A cikk folytatása a naplo-online.hu-n, kattinston ide!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!