Kitettek magukért a szabadegyházai civilek

Rábai Erika, az október elsején rendezett első Kukoricafesztivál szervezője elmondta, hogy régi álmukat sikerült megvalósítani ezzel a rendezvénnyel, ahol a Melence Kulturális Egyesület irányításával, a helyi civilek – Szövőkör, Vadon Nőtt Gyöngyvirág Dalkör, több baráti társaság, kiegészülve a perkátai hagyományőrzőkkel – összefogásával valósult meg ez a program, amit a Hungrana Kft. támogatott.

nincs nev

A főszervező külön kihangsúlyozta a míves, szépen dekorált standokat önerőből építették, a fellépők nem kértek tiszteletdíjat.
Külön színfoltja volt a napnak a főzőverseny, ahol előírás volt, hogy csak kukoricából készült ételekkel nevezhettek az indulók. A szervezők – és persze a közönség – legnagyobb örömére öt csapat is nevezett, akik 15-féle ételt készítettek.
Miközben az ételek készültek, a focipályán tetőfokára hágott az izgalom. Nagy érdeklődés kísérte a Szabadegyháza III. és a Hungrana Kft. munkatársaiból verbuválódott alkalmi összeállítású csapatok közötti mérkőzést. A települési csapat végül nem kukoricázott, döntő gólkülönbséggel verte a rendezvényt támogató Hungranát.
A jó ebéd után néptáncosok, népdalénekesek és népzenészek fellépésével folytatódott a program, a szépszámú közönség előtt.

Percsi Tibor

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!