2011.10.30. 12:43
Geocaching - Őszi napsütésben búcsúztak a játéktól
Ragyogó napsütés, őszi színekben pompázó erdő fogadta geocaching játékunk utolsó, nyolcadik állomásán olvasóinkat. Az úticél a velemi Szent Vid-kápolna volt. A legfrissebbek már tíz órakor begyűjtötték a pecsétet a Kőszegi-hegység egyik legszebb pontján, a Velem fölötti Szent Vid-kápolnánál.
Németh Ferenc feleségével, Katalinnal és két fiával, Bálinttal és Marcival Szentgotthárdról érkezett. A szentgotthárdi házaspár játékunk mind a nyolc helyszínére ellátogatott, és mint mesélték, egyáltalán nem bánták meg. Sőt: a Somló kivételével mindegyik helyszín újdonság volt számukra. A család a Szent Vidről az Írottkőre, majd a Stájer házakhoz kirándult, utána a kőszegi Bécsikapu étteremben ebédeltek, hazafelé pedig betértek a lukácsházi biotájházba és a kilátóhoz is elsétáltak.
A nap - sőt talán az egész játék - hőse minden bizonnyal Szekeres-Kovács István volt. A Zala megyei fiatalember vasárnap Csömödérről kerekezett el a Szent Vidre, négy és fél órát tekert, mire megszerezte a negyedik pecsétet. István játékunk másik három (Somló, Letenye, Kallósd) állomására is biciklivel ment, mint elmondta, a geocaching játékunk során összesen 650 kilométert kerekezett.
Ölvegyi István és családja Tapolcáról érkezett, ők is mind a nyolc helyszínt felkeresték. Nem esett nehezükre, a család ugyanis rendszeresen járja a természetet, Ölvegyiné Tünde például nemrégiben teljesítette a Kék-túrát.
Dominek Imre és felesége, Viktória Sárvárról jött, a negyedik pecsétet szerezték meg a Szent Vid-kápolnánál. Dicsérték játékunkat, különösen a kallósdi helyszínt, ahova - mint mondták- maguktól biztosan nem jutottak volna el. Bíznak Fortunában, és remélik, hogy a sorsolás után ők is egy nyereménnyel gyarapodnak.
Németh-Mándli Adrienn férjével, Tamással két eleven kisfiúkkal – Marcellel és Rajmunddal - érkezett a kápolnához. Adrienn testvére, Mándli Géza és párja, Puskás Ella is velük tartottak. A család a negyedik pecsétet szerezte meg a hegyen, így ők is esélyek a díjak valamelyikére. Az erdei séta után Lukácsházára mentek, ahol a kilátó és a biotájház volt az úti cél.
A kincskeresők – ahogy a többi helyszínen – most is számos kedvezményt kaptak a környéken. A kőszegi Tábornokházba például ingyen mehettek be. Ott találkoztunk az ajkai házaspárral, Somogyi Lajossal és feleségével, Máriával. Ők játékunk hét állomásán ott voltak, és szívesen jöttek Velembe is, hiszen a Kőszegi-hegység és Kőszeg az egyik kedvelt kirándulóhelyük. Kőszeget most is dicsérték, és örömmel nyugtázták, hogy ismét épül-szépül a kisváros.
A kőszegi Bécsikapu étteremben nagy volt a nyüzsgés egy órakor: a vár melletti étteremben féláron ebédelhettek játékunk résztvevői.
A keszthelyi Aradvári család is várta a jól megérdemelt vasárnapi levest: főleg a három és fél éves Nórát és a másfél esztendős Nándort illeti dicséret, akik türelmesen követték szüleiket négy állomásra. Igaz, többnyire szüleik nyakában ültek
Aradvári László és felesége, Mariann is elismerően nyilatkozott lapcsoportunk kezdeményezéséről, mondván: értelmes elfoglaltságot, komplett programot kínáltunk a családoknak.
A Csikar Csárdában is féláron étkezhettek a kincskeresők. A lukácsházi Karáth László és felesége, Korsós Erzsébet Gergővel és Lackóval várták a májgombóclevest. Elmondták, hogy ők az utolsó állomáson kezdték a geocachingelést, a gyerekek viszont a nagyszülőkkel három korábbi helyszínt felkerestek.
Az Alpokalja étteremben kávé és ásványvíz is járt az ötven százalék kedvezménnyel kínált ebédhez.
- Végre egy vasárnap, amikor nem kell főzni, -kiáltott fel Pintér Helga, aki Zalaszentgrótról érkezett férjével, Péterrel és kislányukkal, Zsókával. Ők is négy helyszínen szereztek pecsétet. Helga megjegyezte: reméli, tavasszal megismételjük a játékot.
A lukácsházi kilátónál Virág János polgármester meleg teával fogadta a geocachingelőket.
Kovács Gyula és családja Zalaegerszegről érkezett, és örömmel vették a szíves vendéglátást.
Az ajkai Sipos házaspárral a lukácsházi biotájházban találkoztunk: ők az ötödik pecsétnek örülhettek. Na, meg a rengeteg új élménynek, amit Kőszeg-hegyalján szereztek. Nevetve mondták, hogy gyalog sétálnak fel a kilátóig, a Bécsikapuban ugyanis egy kétszemélyes tálat rendeltek, így a bőséges ebéd után rájuk fér egy kis gyaloglás