Gerillaakció a város főutcáján: virágot ültettek a kátyúba

Dunaújváros - Hírhedt Vasmű úti kátyúnk különös temetési ceremóniája zajlott tegnap este: olvasóink virágágyást ültettek a méretes úthiba helyére.

Dunaújvárosi Hírlap

Péntek: Jogszabályi vonatkozások - a polgármesteri hivatal közleménye

„1978. évi IV. törvény – a Büntető Törvénykönyvről

XIII. fejezet

A közlekedési bűncselekmények

A közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény

184. § (1) Aki közlekedési útvonal, jármű, üzemi berendezés vagy ezek tartozéka megrongálásával vagy megsemmisítésével, akadály létesítésével, közlekedési jelzés eltávolításával vagy megváltoztatásával, megtévesztő jelzéssel, közlekedő jármű vezetője ellen erőszak vagy fenyegetés alkalmazásával avagy más, hasonló módon a vasúti, légi, vízi vagy közúti közlekedés biztonságát veszélyezteti, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) A büntetés

a) öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény súlyos testi sértést,

b) két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény maradandó fogyatékosságot, súlyos egészségromlást, vagy tömegszerencsétlenséget,

c) öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény halált,

d) öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény halálos tömegszerencsétlenséget

okoz.

(2a) Aki az (1) bekezdésben meghatározott bűncselekményre irányuló előkészületet követ el, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(3) Aki az (1) bekezdésben meghatározott bűncselekményt gondatlanságból követi el, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel, a (2) bekezdésben meghatározott esetekben, az ott tett megkülönböztetéshez képest, két évig, három évig, öt évig, illetve két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(4) A büntetés korlátlanul enyhíthető - különös méltánylást érdemlő esetben mellőzhető - azzal szemben, aki a veszélyt, mielőtt abból káros következmény származott volna, önként megszünteti.”

 

 

17:34 perc: A cikkeinkhez intézett kommentekből kiderül, hogy nem csak a Vasmű úti kátyú miatt bosszankodnak, többen jelezték a Dózsa György út - Vasmű út kereszteződésében lévő három - már felmart - lyukat, de említették a Petőfi Sándor, az Aranyvölgyi, a József Attila és a Bocskai István utca egyes szakaszait is. A tömegközlekedés és a fő forgalmi útvonalakon már zajlik a felújítás - tudta meg lapunk.

Csütörtök, 10:22 perc:
Szemet szúrt a gerillaakció - fél nap után elvitték a szerda este ültetett virágot és virágföldet az ismertté vált kátyú tövéből. Információnk szerint még reggel nyolc óra körül ott virított a növény, azonban nem sokkal később eltűnt - sőt a helyét makulátlanul ki is tisztították. A kérészéletű akciónak ezennel vége.



Szerda, 21:21 perc: Gerillaakció a város főutcáján: virágot ültettek a kátyúba

Hírhedt Vasmű úti kátyúnk különös temetési ceremóniája zajlott tegnap este: olvasóink virágágyást ültettek a méretes úthiba helyére.

Számtalanszor írtunk már a legendássá vált Vasmű úti kátyúról - hozzászólóink között is indulatokat váltott ki a megoldásra váró úthiba ügye. Spontán szerveződésbe kezdtek olvasóink és egy flash-mob keretében arra buzditottak napok óta, hogy ültessenek virágot a rengeteg bosszúságot okozó kráterbe. Tegnap estére beszélték meg a találkozót.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!