Hivatal: néma csend

Dunaújváros - Egészségügyért díjátadás, hatvanegy napirendi pont, plusz hét zárt ülésen, majd rendkívüli közgyűlés az adórendelet és az SZMSZ módosítása miatt.

zaol.hu

A kiürített Zöld Rendelőben rekedt háziorvosok továbbra is jobb sorsukat várják. Két határozati javaslat született: az A variáció szerint a város költségtakarékossági szempontok miatt páros rendelés formájában biztosítana a hét orvosnak rendelőt az önkormányzati tulajdonú rendelőhelyiségekben. A B változat szerint az általuk elfogadhatónak ítélt helyeken rendelhetnének az orvosok - egyedi kérelmeik alapján -, ugyancsak páros rendelés keretében. Az utóbbi előzetes költsége 14 millió forint.

A nem önkormányzati fenntartási középiskolák diákjai után fizesse a középiskola fenntartója a kollégiumi díjat. A Pentelei Molnár János Szakközépiskola, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és a Pannon Oktatási Központ tanulóiról van szó (jelenleg 71 diákról). Az előterjesztés szerint az önkormányzat tanulónként 19 ezer 200 forintot kérne havonta a kollégiumi ellátásért a három intézmény fenntartójától.

A polgármesteri hivatalban dolgozók számára mérföldkő lesz a mai ülés, hiszen eldől, hogy a közgyűlési többség milyen szervezeti formában képzeli el a költséghatékony hivatalt. Az előterjesztésről hitelt érdemlő részletek nem szivárogtak ki a mai ülés előtt.

Kisapostag nem sokáig örülhetett a Schalbert-háznak. A közgyűlés szeptemberben ajándékozta a műemlék épületet a szomszéd községnek, csakhogy az akkor megfogalmazott feltételek nem teljesültek - így a közgyűlés most az ajándékozási szerződés felbontását kezdeményezi.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!