2010.12.28. 07:03
Az életüket teszik kockára az utcán élők
Bár a két dunaújvárosi éjjeli menedékhelyen vannak még szabad helyek, sok hajléktalan ember a fagyhalált kockáztatva a téli hónapokban is a szabad ég alatt éjszakázik. Őket, vagyis a krízishelyzetben lévő fedél nélkül élőket naponta segítik a szociális munkások, ám ők sem lehetnek ott mindig mindenhol. Didergető téli riport azokról, akiknek nincs otthonuk.
Alig több mint egy hét leforgása alatt hárman fagytak meg Dunaújváros utcáin. Két férfi kihűlt holttestére múlt héten a Vasmű úton találtak rá, december 24-én pedig újabb áldozatot követelt a hideg.
Amióta Dunaújvárosban utcai szociális szolgálat működik, nem volt példa hasonló tragédiára. A szolgálat munkatársai csak az elmúlt évben több mint ötven embert győztek meg arról, hogy az utca helyett válasszák inkább a hajléktalan-ellátást, és legalább a téli hónapokra költözzenek be az alapítvány átmeneti otthonába, vagy vegyék igénybe az éjjeli menedékhelyet. A most vasárnap elhunyt férfit is személyesen ismerték. Épp karácsony előtt beszélték meg vele, hogy az ünnepek után ő is beköltözik a szállóra, ám erre már nem kerülhetett sor.
A szakemberek minden nap felkeresik a krízishelyzetben élő hajléktalanokat. Kényszeríteni azonban senkit nem kényszeríthetnek. Sokan - a kihűlés veszélyét is vállalva - továbbra is a szabad ég alatt éjszakáznak.
- Éppen karácsony előtt két nappal beszélgettünk Józseffel arról, hogy beköltözik a menedékhelyre. Sajnos ez már nem történhetett meg. Pedig azon az éjjelen nem volt fagy. A barátnőjével ketten feküdtek a nejlonsátorban a vasútállomáson. Hajnalban kimászott valamiért a melegről. Reggel a társa találta meg a hóban fekve, már nem lehetett rajta segíteni - idézi fel a történteket Oláh János.