Vigasság, motoros randival

Mezőfalva - Kondor-kupa helyett motoros találkozó egészíti ki az idei Mezőfalvi Vigasságok háromnapos eseménysorozatát. A település híres programsorozata pénteken este kezdődik.

Körmendi Erzsébet

Rock-est nyitja meg az idei Mezőfalvi Vigasságokat június 25-én, pénteken este fél nyolctól: a Pentele Ska Club után Tom Wite és barátai szórakoztatják a közönséget. A vigasság minden évben látogatók és vendégek ezreit vonzza az iskola udvarára. A község elöljárói bíznak benne, hogy így lesz ez idén is. Nemcsak a helyi civil szervezetek tagjait várják, hanem családokat, baráti társaságokat, más településről érkező vendégeket egyaránt.

A központi rendezvény a szombati kavalkád lesz az iskola udvarán, ami főzőversennyel, borversennyel, íjászbemutatóval, kézműves foglalkozásokkal kezdődik. A gyerekek kedvence lehet a lovaglás és a tűzoltó akadálypálya, illetve a daruszentmiklósi diákok meseelőadása.

Az ebéd utáni hivatalos megnyitó és az eredményhirdetés után fontos eseménye lesz a napnak a Mezőfalváért kitüntetések és a díszpolgári cím átadása, délután háromnegyed négykor. Kora este Demjén Ferenc koncertjét hallhatják a résztvevők, aztán a helyi együttesek után az Irigy Hónaljmirigy, és a hajnalig tartó bál következik.

Vasárnap motoros találkozó lesz a sportpályán a szokott módon versenyekkel, hétpróbával és koncertekkel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!