DAB: Doppingbotrány Dunaújvárosban

DH - Várhatóan csak jövő szerdán születhet döntés a doppinggyanúba keveredett két magyar jégkorongozó ügyében. Csütörtökön kiderült, hogy a DAB.Docler hátvédje, Erdélyi Péter és az újpesti Hetler Ádám akadt fenn a vizsgálaton.

MTI

"A Magyar Antidopping Csoport szerdán arról tájékoztatta a Magyar Jégkorong Szövetséget, hogy két játékos szervezetében tiltott szert találtak" - nyilatkozott az MTI-nek Kovács Zoltán, az MJSZ főtitkára. "Az MJSZ fegyelmi bizottsága csütörtökön már ülésezik az ügyben. Annyit szeretnék hangsúlyozni, hogy nem válogatott játékosokról van szó!"       

A két élvonalbeli hokis - akiknek játékjogát a szövetség azonnal felfüggesztette - nevét egyelőre nem hozták nyilvánosságra, és azt sem, hogy milyen szerrel akadtak fenn az ellenőrzésen.

Tiszeker Ágnes, a MACS vezetője az MTI-nek elmondta, hogy a csoport munkatársai két, február 16-i ob I-es mérkőzésen jártak, és az ott vett minták közül kettő hozott pozitív eredményt. A Magyar Antidopping Csoport a közleményében jelezte, az első ellenőrzés során az úgynevezett A mintában találtak tiltott szert.

"Az A minta pozitív vizsgálati eredménye önmagában nem jelenti a doppingvétség megállapítását, a versenyzők kérhetik a B jelű minta analízisét" - áll a közleményben.
Kovács Zoltán főtitkár ezzel kapcsolatban megjegyezte: a játékosok még nem közölték, kérik-e a második próbát.

Azon a napon Újpest-Dunaújváros és Vasas Bp. Stars-Miskolc találkozókat rendeztek, vagyis nem ferencvárosi és nem fehérvári hokisok akadtak fenn a vizsgálaton.

Azari Zsolt, a dunaújvárosi klub ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta: a szövetségtől szerdán kapott egy levelet, hogy az egyik dunaújvárosi hokis játékjogát - indoklás nélkül - azonnali hatállyal felfüggesztette, és csütörtökön tárgyalja a fegyelmi ügyét. A Miskolc és a Vasas határozottan jelezte: nincs tudomása arról, hogy bármely játékosa érintett lenne, míg az Újpest csütörtökre ígért tájékoztatást az ügyben.

15:49 perc: Nem született döntés 

Várhatóan csak jövő szerdán születhet döntés a doppinggyanúba keveredett két magyar jégkorongozó ügyében. Csütörtökön kiderült, hogy a dunaújvárosi Erdélyi Péter és az újpesti Hetler Ádám akadt fenn a vizsgálaton.

A magyar szövetség által felállított bizottság csütörtökön nem tudott dönteni, mivel a vonatkozó kormányrendelet értelmében a sportolók értesítése után a doppingeljárás megindítására három napot kell biztosítani, és a két hokist a Magyar Antidopping Csoport (MACS) szerdán tájékoztatta arról, hogy az első próbájuk pozitív eredményt hozott.

A szövetségi bizottság a két érintettet meghallgatta. Ők elismerték, hogy hibáztak, nem voltak elég körültekintőek, és jelezték, nem kérik a második, úgynevezett B próbát. Erdélyi és Hetler nem tagja a válogatott keretnek.
Hetler egyébként táplálék-kiegészítőt fogyasztott, s ezzel kapcsolatban megjegyezte: a szer megvásárlása előtt utánajárt annak, hogy a készítmény tartalmaz-e tiltott anyagot, de a termék prospektusa szerint a hatóanyagok legálisak. Erdélyi esetében annyi bizonyos, hogy nem teljesítményfokozót szedett.

"Szó sincs arról, hogy hátsó szándékkal szedtem volna a táplálék-kiegészítőt. Most egy életre megtanultam, hogy milyen könnyen lehet hibázni. Igyekszem tanulni az esetből. Amikor mintát vettek tőlem, akkor is jeleztem, hogy mit használok" - mondta Hetler.


"Nem vagyok tisztában vele, hogy miként és hol kerülhetett a szervezetembe a tiltott szer. Gyaníthatóan egy szórakozóhelyen történt" - jegyezte meg Erdélyi.

Abban mindketten egyetértettek, hogy szerencsés lenne, ha az élvonalbeli sportolók - akik nem tartoznak a világ közvetlen élvonalába - a jövőben komolyabb felvilágosítást kapnának a doppingellenes ügyekben, mert meggyőződésük, hogy a tudatlanságuk miatt akadtak fenn az ellenőrzésen.

A két hokistól a február 16-i Újpest-Dunaújváros bajnoki mérkőzés után vettek vért és vizeletet a MACS munkatársai.

 

 

 



 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!