Hazahozták a magyar hegymászókat Szlovákiából

Tatabánya - Hazahozták Magyarországra kedd hajnalban a Magas-Tátrában balesetben megsérült magyar hegymászókat; egyiküket a budapesti Péterfy Sándor utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központban, másikukat a tatabányai kórházban ápolják. A harmadik férfit már vasárnap hazaengedték a poprádi kórházból, mert sérülései nem voltak olyan súlyosak.

MTI

Hajdu Péter, a múlt szombaton Szlovákiában balesetet szenvedett három magyar hegymászó egyike a tatabányai kórházban az MTI-nek kedden azt mondta: a szűk völgyben esélyük sem volt kitérni a lavina elől. A 22 éves fiatalember hozzátette, hogy a jobb válla kificamodott és két csigolyája megrepedt, de a szlovák orvosok szerint nem kell műteni. Hármuk közül Erőss Zsolt járt a legszerencsétlenebbül, lábszár- és bokatörést szenvedett, míg Kamlusz Marcelnek csak zúzódásai vannak, őt már vasárnap hazaengedték a kórházból.

 

A hegymászó elmondta, nem vesztette el az eszméletét, ezért mindenre emlékszik a balesetről.
    
Hárman ereszkedtek le a Kopky hegygerincen a Dracia Dolinka elnevezésű völgybe (Sárkány-völgyecske) egy szinte függőleges, fagyott hófolyosón, kötéllel összekapcsolva. A híresztelésekkel ellentétben mindannyiuknál volt hágóvas és jégcsákány.
    
Elmondta: ő volt alul és észlelte, hogy a hó már nem fagyott és nem tartja meg őket, amikor a legfölül mászó Erőss Zsolt fölött megindult a lavina. Fölötte "átfolyt" a hó, viszont a középen és a legalul lévő embert már akkora hó és sziklatömeg kapta el, hogy nem tudták magukat megtartani és a kötéllel Erőss Zsoltot is lerántották.
    
A hó a három hegymászót 100-150 méteren át sodorta a völgyig, majd a kötél egy nagyobb sziklán fennakadt. Hajdu Péter elmondta, hogy nem kellett őket a hó alól kiásni, ő állt lábra először és elindult segítségért, mert a telefonján nem volt térerő.
    
Később sikerült kapcsolatot teremtenie a szomszéd hegyen mászó nagybátyjával, akit hamarosan már hallott is, mert annyira közel voltak. A rokona fejlámpával villogott a közeli poprádi menedékház felé, a jelzést észrevették és a sötétedés ellenére hivatásos és önkéntes hegyi mentők hordágyon és szánokkal juttatták őket biztonságba a 12 fokos hidegből.
    
A mentők a Poprádi-tóig vitték őket. Onnan vasárnap reggel szállították a poprádi kórházba a három hegymászót, ahol stabilizálták állapotukat az orvosok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!