Székely Tamás: változtatnak a kórházak finanszírozási rendszerén

A jelenleg érvényben lévő kórház finanszírozási rendszerben vannak diszfunkcionális elemek, ezért biztos hogy változni fog, de annak iránya még nem eldöntött - mondta az MTI-nek Székely Tamás egészségügyi miniszter csütörtökön Kecskeméten.

duol.hu

 "Amikor a jelenlegi finanszírozási rendszert bevezettük, akkor én azt ígértem, hogy júniustól kezdődően - ha már három hónap működési tapasztalat rendelkezésre áll - mindenképpen megvizsgáljuk, hogy elértük-e azt a célt, amit akartunk, jól működik-e a rendszer, vagy nem" - mondta a miniszter.
Székely Tamás utalt az elszabadult teljesítményekre, ami, többek között indokolja a változtatás szükségességét.
Az egészségügyi miniszter emlékeztetett arra, hogy sok intézmény mondja azt, hogy a bevezetett vegyes finanszírozású rendszer nem jó, "ugyanazok az intézmények mondják ezt, akik korábban a teljesítményalapú finanszírozást sem tartották jónak".
Mikola Istvánnak, az országgyűlés egészségügyi bizottsága fideszes alelnökének szerdai sajtótájékoztatójára utalva a miniszter hangsúlyozta: "Elképzelhető, hogy a kormány úgy dönt, hogy változtasson, akár a bázisfinanszírozás formájában, de azt már most borítékolni merem, ha bázisfinanszírozás lesz, akkor nagyon sokan (...) azt fogják mondani, mi teljesítmény finanszírozást szeretnénk."
 Székely Tamás szerint, "ha nincs korlátlan mennyiségű pénz a rendszerben, akkor nem kerül minden igény kielégítésre és akkor természetes hajlamos mindenki azt mondani, hogy a finanszírozási rendszerben van a hiba".
A június óta érvényes új finanszírozási rendszer lényege, hogy a kórházak tavalyi teljesítményük 70 százaléka után kapnak teljes összeget, a fennmaradó 30 százalék után járó összeg aszerint változik, hogy az országban az intézmények összesen mennyi beteget látnak el. Ezt a 30 százalékot úgynevezett lebegő pontértékrendszerben fizetik ki.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!