Új gyerekosztály

<strong>Dunaújváros</strong> - Ünnepélyes keretek között adták át szerda délelőtt a Szent Pantaleon kórház újonnan kialakított, korszerű gyermekosztályát, amely változatlanul a földszinten, de az A-szárnyban kapott helyet.

Szabó Betty



Sokan kíváncsiak voltak rá, milyen is az újonnan kialakított, modern gyerekosztály: a helyi vállalkozások, vállalatok, a sajtó képviselői mellett felsorakoztak az intézmény dolgozói is Fotó: V.Gy.


A hivatalos átadó ünnepségen a kórház menedzsmentje, dolgozói, a  helyi vállalatok, vállalkozások illetékesei mellett a kórház felügyelőbizottságának tagjai, önkormányzati képviselők is megjelentek.  Meglehetősen nagy érdeklődés övezte tehát a beruházást, amelynek során egy teljesen átépített, a korszerű betegellátási igényeknek mindenben megfelelő osztályt alakítottak ki. A megjelenteket dr. Máté-Kasza László főigazgató-főorvos üdvözölte a vendégfogadásra berendezett társalgóban, amely a hétköznapokon a gyerekek étkezőjeként  funkcionál majd. Az új osztályt viszonylag alacsony költségvetéssel, 55,2 millió forintból  sikerült kialakítani. A korszerűsítés során a földszinti A-szárnyon új nyílászárókat szereltek be, az épületrészben teljes burkolatcserét végeztek, felújították az elavult gépészeti berendezéseket is.   

Részben kicserélték az eddig használt berendezési tárgyakat, bútorokat is. A főigazgató elmondta: a gyerekosztály költözésével megüresedett másik szárnyon korszerű fertőző osztályt alakítanak ki. Szeretnének forrást szerezni a kinti fertőző részleg átépítésére, ami azt követően teljes egészében a pszichiátriai ellátást szolgálná. Mivel a sorozatos költözésekkel felszabadul a jelenlegi pszichiátria helye, ott egy modern stroke részleg megnyitását tervezik. Ez a struktúraátalakítás, számításaik szerint mintegy 250 millió forintba kerül - tette hozzá Máté-Kasza László, aki szerint ez jóval kisebb összeg, mint amennyit más intézményekben a hasonló volumenű átalakításokra fordítanak.  A szóban forgó struktúraátalakítást még 2006-ban fogadta el a helyi közgyűlés, s ahhoz is hozzájárultak, hogy  135 millió forint hitelt vegyen fel a kórház, amihez az önkormányzat nyújtott fedezetet.

Az új gyerekosztályon igazán barátságos körülmények várják majd a kicsiket. Az újszülöttek helyiségein kívül minden szobában színes televízió segít elütni az időt. Két szobában lehetőség van arra is, hogy a  hozzátartozó édesanya bent alhasson az osztályon kezelt  gyermekével.  A koraszülöttek számára két kórtermet alakítottak ki, ezen kívül hat gyermekkórterem áll rendelkezésre. Van olyan szoba, amelyhez saját vizesblokk is tartozik.

Sokan segítenek osztályuknak adománnyal, felajánlásokkal - mondta el dr. Sipos Edit, aki egyúttal köszönetet is mondott ezért a kiemelt figyelemért. Az új osztályon, az Aranyág Alapítvány közvetítésével  egymillió forint értékben rekeszes gyógyszeres hűtőt állíthattak munkába  a berendezést a Dunapack Zrt. finanszírozta. Az Ispotály Kft-től pedig egy LCD televíziót kaptak - hangzott el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!