Egy híján húszan sérültek

<strong>Fejér megye</strong> - Nem tudunk kanyarodni - ez derül ki az elmúlt hét baleseti statisztikájából. Tizenkilencen sérültek meg a megyében, hat embert kórházba kellett vinni.

Szigeti Sándor

Az egyetlen pozitívum az, hogy halálos áldozatot nem követelt az elmúlt hét Fejér megye útjain. Tizenegy baleset azonban így is történt. Összesen tizenkilenc ember szenvedett sérülést, közülük hatot kellett kórházba szállítaniuk a mentőknek. 

Úgy tűnik, leginkább a kanyarodással gyűlik meg a közlekedők baja. Kanyarodás közbeni balesetek során öten  sérült meg. Sok volt a megcsúszás is. Az autók több alkalommal is árokban vagy szántóföldeken álltak meg  mondta el kérdésünkre R. Szabó Ágnes.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője hozzátette: figyelmeztető jel, hogy a zéró tolerancia dacára is  nem kevesebb, mint negyven ittas vezetőt szűrtek ki a forgalomból munkatársaik. Az ittasan közlekedők közül harmincöten elismerték, hogy alkoholt fogyasztottak, és azt is elmondták a járőröknek, mennyi italt ittak, mielőtt a volán mögé ültek.  

A legtöbb baleset továbbra is nappal történik. Éjjel tíz és hajnali négy óra között viszont egyszer sem kellett riasztani a tűzoltókat vagy a mentőket.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!