2007.07.24. 07:22
Hamburgi blama Moldovában
<p align="justify"><strong>Moldova lassan futball-nagyhatalom lesz, Ukrajnában a meccs végére lemerült a Dinamo, a Bayern átrobogott a brémaiakon, véget ért a nagy üzbég menetelés. Kelet-Európa pályáin nem hallgatnak rám – a hétvége megmagyarázása tudományos-fantasztikusan.</strong></p>
Hiába várhatja papíron esélyesebb pozícióból a Hamburg a visszavágót moldovai ellenfelével szemben, azért nem lehet egyáltalán büszke arra, hogy mindössze egy 1-1-es döntetlent tudott összehozni idegenben. Viszont így bebizonyosodott, hogy a Honvéd egy szinten van a német klubbal, sőt, még jobb is, hiszen egy valóságos moldovai sztárklub ellen sikerült ugyanezt az eredményt elérnie… Ukrajnában a Dinamo kétszer is vezetett az Arzenal ellen, ám mindkétszer sikerült előnyét eltékozolnia, másodszor ráadásul a 90. percben. Na ez egy tipikus olyan helyzet, amikor a nyereményt már elkönyvelő játékos megfogadja: erre a csapatra soha többet…!
Két gólnélküli döntetlen is született az Intertotó kupában – az egyik jól, a másik rosszul sült el a tippjeim fényében. Jól éreztem, hogy a francia Lens-nak gondjai lesznek az Odessza ellen, ám végül hiába volt gólképtelen a csatársoruk, a védelmük hibátlanul zárt, így nem kerültek hátrányba. A Hammarby-Utrecht derbin viszont maximálisan beteljesedett a jóslatom: létrejött az a döntetlen, ami várható volt, a svédek a hétközi győzelem után ezúttal nem tudták megörvendeztetni közönségüket. A Blackburn pedig nem járt úgy pórul, mint a Hamburg: ha nehezen is, de Benny McCarthy góljával legyűrték idegenben a litván Vetra csapatát, így már fél lábbal a következő körben érezhetik magukat. A litvánoknak meg egy esélyük marad: meggyőzni az angolokat, hogy a visszavágón foci helyett inkább kosarazzanak, abban biztos ők nyernének…
A német ligakupában teljes mértékben beváltak a megérzéseim, bár mindkét esetben a meccs elején még úgy tűnt, hogy másképp alakulnak a dolgok. A Karlsruhéban szegény Hajnal Tamás volt az, akinek köszönhetően nem kellett sokat izgulnom: a 6. percben tizenegyest, a félidő végén ziccert hibázott, a Schalke viszont egyet bekotort, így a várt eredmény született. Bár nem bánkódtam volna, ha inkább egy jó magyar teljesítménytől lett volna hangos a német sajtó. A másik meccsen Borowski gyorsan betalált, ám ezzel felébresztette a szundikáló oroszlánt: beindult a Bayern-henger, és bár Klose nem lőtt gólt volt csapatának, egy másik új igazolás, a francia Franck Ribéry vezetésével simán nyertek a müncheniek.
Szerencsére még három sikeres tippem volt a hétvégére: Szaúd-Arábia 2-1-re verte Üzbegisztánt, úgy, hogy már 2-0-ra is vezetett, így sikere igazából nem forgott veszélyben. A svájci bajnokság újra örömet szerzett nekem, hisz a Basel legyőzte az FC Zürich csapatát az ex-stuttgarti Streller találatával. A teljes vereség elkerülését a „keleti fronton” a Sahtar Donyeck akadályozta meg: több mint egy félidőnyi meddő mezőnyfölény után a végére csak bepakolt három gólt a Nafta hálójába. Ezek után inkább nyerjék ők a bajnokságot, ha már a Dinamo ennyire megbízhatatlan…
(marlow)