2007.07.17. 16:21
BL: még csak selejteznek
<p align="justify"><strong>A Bajnokok Ligájában a törpék a kicsik ellen nyomják, van még Ázsia Kupa maláj tigriseknek, elkezdik a svájciak is, aki pedig magyar és biztos akar menni, az tegyen a vízilabdára. Szerdai tippek kezdőknek és haladóknak.</strong></p>
Mintha még csak tegnap történt volna, hogy Pippo Inzaghi két bombagóllal padlóra küldte a Liverpoolt a döntőben, és lám, máris elkezdődik a Bajnokok Ligája 2007/2008-as szezonja. Persze a selejtező első körében szerephez jutó csapatoknak már a csoportkörbe jutás is földöntúli bravúr lenne (csoda, hogy a Loki még nem jut szerephez…), azért így is érdemes a meccsek közül válogatni. A moldovai Sheriff Tiraspol az andorrai Rangers ellen kezd hazai pályán – mindenképpen győzelemmel. (tippmix – 1.05; bwin – 1.10; sportingbet – 1.10) A szlovák Zilina csapatának picit nehezebb dolga lesz Luxemburgban, ám ha meg akarják ismételni az Artmedia bravúrját, akkor nem szabad nyitva hagyniuk a párharcot a visszavágóra. (tippmix – 1.15; bwin – 1.20; sportingbet – 1.20) A bosnyák bajnok FK Szarajevó pedig Máltára látogat, ahol az egzotikus nevű Marsaxlokk csapata lesz a vendéglátó. A balkániaknak lehet, hogy jobban meggyűlik a bajuk a hőséggel, mint az ellenféllel, ám ennek ellenére is hozni fogják a győzelmet. (tippmix – 1.20; bwin – 1.22; sportingbet – 1.25)
A Copa America küzdelmei sajnos befejeződtek, ám egy másik kontinens, nevezetesen Ázsia legjobb csapatai még csak a csoportkör végén járnak. A C csoportban az egykor Bicskei Bertalan által trenírozott, mellesleg házigazda Malajzia játssza a pofozógép szerepét (eddig két meccs alatt 1-10-es gólarány…), így Iránnak sem jelenthet gondot a legyőzésük. (tippmix – 1.15; bwin – 1.08; sportingbet – 1.125) A kvartett másik mérkőzésén Üzbegisztán és Kína feszül egymásnak: a közép-ázsiaiak csak győzelemmel mehetnek biztosra, és ezt a terhet nem fogják tudni elviselni. Ráadásul a kínai sportolóknak mindig 110 százalékot kell nyújtani, mert ha valaki nem így tesz, akkor előkerül a régi jó bohócmondás – van másik… (tippmix – 2.30; bwin – 2.02; sportingbet – 2.00).
A D csoport eddigi meglepetése, hogy a dél-koreaiak állnak az utolsó helyen, ám én inkább a Szaúd-Arábia - Bahrein meccset szemeltem ki magamnak: a két szomszédos ország csatája ezúttal döntetlenre fog végződni, amely szerencsés esetben akár mindkét csapatnak továbbjutást érhet. (tippmix – 2.60; bwin – 2.95; sportingbet – 3.25)
Az U20-as világbajnokság az elődöntőnél tart. Az egyik ágon két közeli ország fiataljai csapnak össze: a csehek a spanyoloknál, míg az osztrákok az amerikaiaknál bizonyultak jobbnak a negyeddöntőben. Eddig még egyik csapat sem szenvedett vereséget a tornán, ám most megszakad ez a sorozat: a csehek ugyanis felülkerekednek a sógorokon, akiknek az edzője már így is „meseszerűnek” nevezte eddigi szereplésüket. (tippmix – 2.00; bwin – 2.30; sportingbet – 2.20)
A nemrég rajtolt osztrák bajnokság után megkezdődnek a svájci bajnokság küzdelmei is. Nem véletlen a korai rajt, hiszen 2008-ban a két alpesi országban rendezik az Európa-bajnokságot. A Grasshoppers és a St. Gallen csapata sem mutatott parádés formát a felkészülési időszakban, utóbbiak ráadásul már az Intertotó kupában beégtek: az idegenbeli győzelem dacára hazai pályán ejtette ki őket a moldovai Dacia Chisinau csapata. Ez, no meg a hazai pálya előnye így most a Grasshoppers javára billenti a mérleg nyelvét. (tippmix – 1.85; bwin – 1.85; sportingbet – 1.90) A svéd bajnokságban az élmezőnyben található Kalmar a középcsapatnak számító Hammarby-hoz látogat. A meccs pikantériája, hogy éppen múlt szerdán volt a párharc „odavágója”: a Kalmar otthon 2-0-ra nyert. Így biztos fűti a visszavágás vágya a Hammarby-t, ám hiába, ezúttal is a Kalmar fog felülkerekedni. (tippmix – 2.50; bwin – 3.15; sportingbet – 3.20)
Végül keressünk egy olyan csapatsportágat, ahol nekünk, magyaroknak is osztanak lapot: a férfi vízilabda világligában eddig hibátlanul állnak a mieink, és ez a sorozat most sem fog megszakadni: a Margitszigeten 12-9-re győztük le a spanyolokat, bízzunk benne, hogy szerdán is legalább egy góllal jobbak leszünk náluk! (tippmix – 1.35)
(marlow)