25°
10°

Rácalmás

10 éve
Veszprém - Három megyéből 29 oktatási intézmény öszesen 7,5 milliárd forint támogatást nyert a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács (KDFRT) pályázatain.
10 éve
Rácalmás - Mint arról a dh is beszámolt, július 1-i hatállyal dr. Sólyom László köztársasági elnök városi címet adományozott Rácalmásnak. Az előléptetést annak rendje és módja szerint meg is ünnepli a település.
10 éve
Rácalmás - A Közép-dunántúli régióból négy - Fejér megyéből két - település pályázott a városi címre néhány hónapja: Csákvár, Rácalmás, Tát, Balatonkenese, az első kettő Fejér megyéből. A döntés a köztársasági elnöké volt.
10 éve
Rácalmás - Már bajnokként lépett pályára a megyei harmadosztályú labdarúgó-bajnokság zárófordulójában a Rácalmás együttes vasárnap a Füle ellen.
10 éve
Rácalmás - A Települések Országos Szövetsége (TÖOSZ) Tűzzománc emlékplakettel ismerte el Schrick István több évtizedes eredményes munkáját.
10 éve
Kulcs, Rácalmás - Az önkormányzatok összefogását dicséri az a szorgalmas munka, amelynek tanúi lehettünk a minap Kulcs és Rácalmás között, az M6-os lejárótól nem messze.
10 éve
Rácalmás - A renitens 57 éves rácalmási férfi mindent szabályt megszegett amit csak lehet; súlyosan ittas állapotban vezette azt a Wartburgot, amiről utóbb kiderült, hogy körözés alatt áll, továbbá nekihajtott egy parkoló autónak, amiről tudomást sem véve, továbbhajtott. Arról már nem is beszélve, hogy a jogosítványát már korábban bevonták. Sejtjük miért...
10 éve
Kulcs, Rácalmás - A legrövidebb útra vonatkozó törvényszerűséghez igyekeznek a kulcsiak és a rácalmásiak közelíteni azzal, hogy megnyitják a körforgalomból befelé vezető utat. A beruházást évek óta sürgetik a lakók mind a két településen.
Így tudjuk méltó módon meghálálni ´56 hőseinek
Szabad szívvel... – itt az ideje a békének
Libra / 33 perce
Zuckerberg kitart a Facebook kriptovalutájának bevezetése mellett
Szerinte az Egyesült Államok lemondana technológiai előnyéről, ha betiltaná azt.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MENCZŐ JENŐNÉ Évike (az OFOTÉRT volt dolgozója) 75 éves korában elhunyt. Temetése 2019. október 25-én, pénteken 14.30-kor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SOLYMOSI ISTVÁN (Skanyó) 77 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztása 2019. október 25-én 13 órakor lesz a dunaújvárosi temetőben. Kérjük, kegyeletüket egy szál virággal rójják le. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MATKOVICS JÁNOS 87 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. október 29-én 14 órakor lesz a katolikus templom urnatemetőjében. Kérjük, kegyeletüket egy szál virággal rójják le. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOVÁCS ISTVÁN Munkás utcai lakos, a 26. ÁÉV művezetője 87 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2019. október 24-én 11.30-kor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
"Amikor isten látta, hogy az út túl hosszú, a domb túl meredek, a légzés túl nehéz lett, átölelt és azt mondta: gyere haza" Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DEBRECZENY SÁNDOR 74 éves korában elhunyt. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MAGYAR ANDRÁS 78 éves korában elhunyt. Temetése 2019. október 25-én 10 órakor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy VESZPRÉMI LÁSZLÓNÉ Jucika 88. éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2019. 10. 25-én 11 óra 30 perckor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik KLÁG FERENC temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, gyászunkban együttérzéssel osztoztak. Gyászoló család
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik TÓTH LÁSZLÓNÉ temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család
Ezúton szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akik CSAPÓNÉ BOGNÁR MÁRIÁT utolsó útjára kísérték, sírjára virágot hoztak, és nem utolsósorban mindenkinek, aki fájdalmunkban osztozott. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PÁNCZÉL LEVENTÉNÉ szül. Varga Mária életének 72. évében váratlanul elhunyt. Temetése 2019. október 18-án 13 órakor lesz a dunaújvárosi temetőben. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TÓTH LÁSZLÓNÉ volt Volános dolgozó 78 éves korában elhunyt. Temetése 2019. október 14-én 11.30-kor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk CSEH JÁNOS temetésén részt vettek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy RAU IMRE 90 éves korában elhunyt. Temetése 2019. október 21-én 13 órakor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy MÁRTON GERGELY 85 éves korában elhunyt. Temetése 2019. október 17-én 13 órakor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GYENIS JÁNOS 92 éves korában elhunyt. Temetése 2019. október 15-én 11 órakor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KLÁG FERENC 73 éves korában elhunyt. Temetése 2019. október 16-án 13 órakor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették ,hogy NYIRI GÉZA GYULA 87 éves korában elhunyt. Temetése 2019. október 18-án 13 órakor lesz a dunaújvárosi altemplomban. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SZŰCS KÁLMÁNNÉ Erzsike a Vasvári iskola pedagógusa életének 88. évében örökre megpihent. Temetése 2019. október 14-én 13 órakor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy CSEH JÁNOS 88 éves korában elhunyt. Temetése 2019. október 11-én, 11:30-kor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
Átrendeződés / 1 órája
Az ingatlan helyett az állampapír hódít a befektetőknél
hétfőn / 9 órája
Drasztikusan ér véget az októberi nyár
új korszak jöhet / 9 órája
A Google-nak állítólag sikerült az áttörés a kvantumszámítógéppel
DPASE / 9 órája
Teljesen vegyes eredményeket hozott ez a forduló
Gróf András
kézilabda / 9 órája
Nagybetűs játékkal nyert és jutott tovább a kupában a Kohász
Jankó Árpád
A Nagyvenyim lecsúszott a dobogó harmadik fokára / 9 órája
Már a második helyen áll a Mezőfalva
Horváth László