Hallgassa élőben!

oltás

7 éve
Oltják a rókákat veszettség ellen: április 10-étől két hétig az országban több helyen is repülőről szórják ki az oltóanyagot.
7 éve
A tavalyihoz hasonlóan idén is 1,3 millió ingyenes influenza elleni vakcina áll rendelkezésükre a rizikócsoportba tartozóknak, a védőoltás a napokban minden háziorvoshoz eljutott - mondta a megbízott országos tiszti főorvos csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
8 éve
Aki megkapta a korának megfelelő védőoltást, annak nem kell aggódnia a pilisszentlászlói iskolában igazolt szamárköhögés-járvány miatt - közölte Ócsai Lajos, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) járványügyi főosztályának vezetője az MTI-vel szombaton.
8 éve
Megyei körkép - Egyre inkább közeledik az influenzajárvány. Ausztriában is emelkedett az orvoshoz fordulók száma. A szakemberek szerint még nem késő kérni a védőoltást.
Nyílt levélben
Főügyészek kérik Zuckerberget: ne legyen gyermek-Instagram
rakétaháború / 7 perce
Mintegy 1500 rakétát lőttek ki a héten Izraelre a Gázai övezetből
Izrael északi részében is megszólaltak a légvédelmi szirénák.
Gyász
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik BALOGH LÁSZLÓ búcsúztatásán részt vettek, gyászunkban osztoztak. A gyászoló család
Ma 7 éve, hogy meghaltál, Tőlünk búcsúzni nem tudtál. Szívünkben nagy bánatot hagytál. Nélküled szomorú, üres a ház, Hiába várunk, nem jössz már." Soha el nem múló szeretettel emlékezünk ILLÉS JÁNOSRA halálának 7. évfordulóján. Gizus és családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TÓTH ANTAL életének 81. évében elhunyt. Búcsúztatása 2021. május 12-én 11.30-kor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PETŐ KÁROLY 64 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. május 13-án 14 óra 30 perckor lesz a dunaújvárosi kompkikötőben. A gyászoló család
Zsoltárok 91. “1 Aki a Felségesnek rejtekében lakozik, a Mindenhatónak árnyékában nyugoszik az.” “16 Örök élettel elégítem meg őt, és megmutatom néki az én szabadításomat.” Mély fájdalommal és megtört szívvel tudatjuk, hogy édesapánk szeretett felesége, édesanyánk és mamikánk Tóthné Puskás Csilla 2021. április 26.-án, 72 éves korában váratlanul örökre eltávozott közülünk. Drága mamit 2021. május 14-én, 14.30-kor, szűk családi körben kísérjük utolsó útjára a dunaújvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló család Emléked szívünkben örökké élni fog és örökké szeretni fogunk!
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak a rokonoknak, barátoknak, volt munkatársaknak, szomszédoknak, ismerősöknek, akik RÁTKAI SÁNDOR temetésén rész vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló felesége, fia és lánya
"Te, aki annyi szeretetet adtál, Te, aki mindig mellettünk álltál, Te, aki sosem kértél, csak adtál, Örökre elmentél, szereteted szívünkben örökké él ..." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy édesanyánk, nagymamánk, anyósunk, testvérünk MOLNÁR LÁSZLÓNÉ szül. Gajdácsi Julianna (Jutka) dunaújvárosi majd baracsi lakos életének 70. évében belefáradva betegsége elleni küzdelembe, csendesen elhunyt. Hamvait szűk családi körben helyezzük örök nyugalomra. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PRIBÉK ISTVÁNNÉ 95 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. május 13-án 13 órakor lesz a dunaújvárosi temető ravatalozójában. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HUM JÁNOSNÉ szül.: Sinka Margit 58 éves korában elhunyt. Temetése 2021. május 13-án 10 órakor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NADRAI ISTVÁN (Gatyó) 55 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása szűk családi körben megtörtént. A gyászoló család
Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk UTASSY ÉVA búcsúztatásán részt vettek, mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik KŐHEGYI KÁROLY temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, gyászunkban osztoztak. A gyászoló család
Köszönetünket fejezzük ki a kórház Infektológia "D" osztály dolgozóinak MANDL LÁSZLÓNÉ ápolásában égzett odaadó munkájukért. Mandl és Bognár család
"Ha emlegettek köztetek leszek, de fáj, ha látom könnyetek. Ha rám gondoltok, mosolyogjatok, mert én már Istennél vagyok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZABÓ FERENCNÉ a Május 1. utca legidősebb lakója életének 100.évében elhunyt. Temetése 2021. május 5-én 11.30-kor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik NAGYNÉ HORVÁTH MÁRIA búcsúztatásán részt vettek, gyászunkban osztoztak. A gyászoló család
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik NAGYNÉ HORVÁTH MÁRIA búcsúztatásán részt vettek, gyászunkban osztoztak. A gyászoló család
"Búcsúztam volna tőletek, de a sors nem engedett" Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BALOGH LÁSZLÓ (a Király Trans volt dolgozója, dunaújvárosi lakos) 60 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. május 7-én, pénteken 11.30-kor lesz a dunaújvárosi temetőben. Kérjük, kegyeletüket egy szál virággal róják le. A gyászoló család
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott, Számunkra te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MANDL LÁSZLÓNÉ 88 éves korában elhunyt. Temetése 2021. május 10-én 14.30-kor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HOSSZÚ PÁL 64 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. május 4-én 10 órakor lesz a dunaújvárosi temető ravatalozójában. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ZSÁKOVICS GYÖRGYNÉ 87 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2021. 05. 03-án 10 órakor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
tiltakozások / 15 perce
Újabb játszótér pedofiloknak: jön a gyerek-Instagram
Labdarúgó NB I / 7 órája
Gazdag Dániel az idény játékosa, övé a legszebb gól is
kajak-kenu / 8 órája
A rácalmási kenusok bravúrjai
duol.hu
kézilabda / 8 órája
Horváth, Nick és Krupják-Molnár is hosszabbít
Gallai Péter
vízilabda / 8 órája
Az olimpiai részvételért öt vízilabdázónk küzdhet
Gallai Péter
labdarúgás / 8 órája
Háromszor is döntetlen
Gróf András