Egyre több tóközeli kisebb háttértelepülés is bekerül a somogyi ingatlanvásárlások top 20-as listájába a balatoni települések és a vármegye városai mellett. Mivel itt jóval kedvezőbbek a négyzetméterárak, szívesen telepednek le sokan, s az sem utolsó szempont, hogy az autópálya közelsége miatt könnyen tudnak a munkahelyükre ingázni.
Ritkán látott „vendég”, a naspolya is megjelent2023.01.21. 09:00
Mintha ciánoztak volna! Szoktuk mondani abban az esetben, ha olyan helyre jutunk, ahol szinte senki sincsen. Nos, ez juthatott eszébe annak, aki hét közben a dunaújvárosi zöldség- és gyümölcspiacon járt. Péntekre azonban javult a helyzet.
Advent első vasárnapja lesz most a hétvégén, november 27-én. Az emberek többsége már elkezdte díszíteni az otthonát, vasárnapra a koszorú is a helyére kerül, hogy meggyújthassák rajta az első gyertyát. Több településen közösségi rendezvény lesz most és minden adventi vasárnapon, hogy együtt hangolódjanak a szeretet ünnepére.