Bulvár

2012.04.21. 22:03

Jack Nicholson 75 éves

Április 22-én ünnepli a hetvenötödik születésnapját a szemöldökrángatásáról, "cápamosolyáról" és elmaradhatatlan napszemüvegéről ismert Jack Nicholson. A színes film korszakának egyetlen olyan férfiszínésze, aki három alkalommal is elnyerte az Oscar-díjat.

MTI

Jack Nicholson apja korán elhagyta családját, így ő női hozzátartozói körében nőtt fel, ráadásul abban a hiszemben, hogy nagyanyja az anyja, míg édesanyja az idősebb nővére. Az igazságot csak kamaszkorában tudta meg, sokan ezzel magyarázzák a női nem iránti fokozott érdeklődését. A gimnáziumból 17 évesen kimaradt, s megkezdődött filmes karrierje - igaz, ekkor még csak kifutófiúként az MGM stúdióban. Idővel színpadon, tévében és úgynevezett B kategóriás filmekben is tapasztalatot szerzett, már ekkor feltűnt annak a jellegzetes őrült, ördögi figurának az előképe, amely azóta is meghatározza Jack Nicholson imázsát.

1969-ben az utolsó pillanatban került be az alig félmillió dolláros költségvetésű Szelíd motorosok című filmbe. Az egy nemzedék lázadó életérzését kifejező alkotás azonnal sztárrá tette, s megkapta első Oscar-jelölését. 1972-ben esélyes volt a Keresztapa egyik főszerepére, de Coppola végül Al Pacino mellett döntött. Ezután egymást követték a mára klasszikussá nemesedett filmek: a Kínai negyed cinikus nyomozójaként Roman Polanski dirigálta, majd Michelangelo Antonioni forgatta vele a Foglalkozása riportert.

Jack Nicholson sátáni mosolya

Az igazi áttörést a Ken Kesey regényéből készült Száll a kakukk fészkére hozta meg számára: a börtön elől az elmegyógyintézetbe menekült örök lázadó, McMurphy ápolt szerepéért kapta első Oscar-díját 1976-ban. Legtöbben mégis a Stanley Kubrick rendezte Ragyogás című Stephen King-horrorból emlékeznek rá borzongva, amint őrületbe süllyedt alkalmi hotelgondnokként sátáni mosollyal arcán veri szét az ajtót egy baltával. Jack Nicholson a rendező utasítására olyan hitelesen őrjöngött, hogy sokan attól tartottak, tényleg elvesztette eszét. (Az aprólékosságáról híres Kubrick ezzel a művével a Guinness rekordok könyvébe is bekerült, mert egy jelenetet 127 alkalommal vetetett föl.)

Emlékezetes alakítást nyújtott Jessica Lange partnereként A postás mindig kétszer csönget című "botrányfilmben", szenvedélyes szerelmi kettősük a konyhaasztalon szintén bekerült a filmtörténetbe. Nicholson második Oscar-díját 1983-ban vehette át a Becéző szavak volt űrhajósaként. Az Updike regénye nyomán készült Az eastwicki boszorkányok című filmben egyszerre három nő hálójába került bele, 1989-ben jellegzetes vigyorával az év gonosza volt a Batmanben. Eljátszotta az Egy becsületbeli ügy korrupt ezredesét, az amerikai szállítómunkások szakszervezeti vezetőjét (Hoffa), a Farkas című filmben egy farkasharapás után fokozatosan farkasemberré alakult. A harmadik Oscar-díjat a Lesz ez még így se neurotikus, mindenki agyára menő író főszerepéért kapta 1998-ban. Utolsó szerepei közül emlékezetes a Minden végzet nehéz idősödő szívtiprója, a maffiavezér Martin Scorsese Oscar-díjas A tégla című alkotásában, valamint A bakancslista rákbetege, aki kórházi ágyán számba veszi addig megvalósulatlan álmait.

Az amerikai filmakadémia kitüntetését tekintve a férfiak közül ő az abszolút csúcstartó

Bár három aranyszobrocskát rajta kívül a mára teljesen elfeledett Walter Brennan is átvehetett a harmincas években, Jack Nicholson emellett rekordszámú, 12 jelöléssel is dicsekedhet, amelyeket öt különböző évtizedben gyűjtött be - először 1969-ben, legutóbb tíz éve. Természetesen szó szerint is csillag, a hollywoodi Hírességek Sétányán. Az is igaz ugyanakkor, hogy kétszer jelölték a legpocsékabb alakítást "elismerő" Arany Málna díjra is.

Jack Nicholsonnak lesújtó a véleménye a mai "filmművészetről". Bár maga is próbálkozott rendezéssel, a kamera másik oldalán nem aratott sikert. Démoni tekintete, gyilkos mimikája szexuális vonzerővel párosul, még negatív szerepeiben, zavart és elmebeteg figuraként is szinte sajnáljuk és elfogadjuk viselkedését. Férfiideálnak a legnagyobb jóakarattal sem lehet nevezni, már első jelentősebb szerepe idején kopaszodott és hízásra is hajlamos. Vonzerejének mégsem tudnak ellenállni a nők, partnereinek se szeri, se száma. A maró gúnyt és iróniát sugárzó, provokatív kiszólásairól és szókimondásáról híres színész tévéinterjút soha nem ad. Szabad idejében a Los Angeles Lakers kosárcsapat meccseire jár, gyűjti a kortárs művészeti alkotásokat, Bob Dylan, valamint Louis Armstrong művészetének nagy rajongója.

Nicholsont nem zavarja kora, hetvenévesen azt nyilatkozta, hogy utoljára húsz évvel korábban érezte magát ugyanolyan fiatalnak - azt pedig egyszerűen csodálatosnak nevezte, hogy a nők még mindig szerelmesek belé.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!