Bulvár

2017.01.03. 19:55

Elképesztően látványos

Az Assassin s Creed nevű számítógépes játék 2007-ben kezdte meg világhódítónútját. A játékosok egyszerre a keresztes hadjáratok kellős közepén találják magukat, majd évszázadokon keresztül vívják a véres, könyörtelen háborút az Asszaszinok és a Templomosok között, miközben a játék végigvezet az emberi történelem nagy állomásain.

DH-információ

Az Assassin s Creed nyolc részen keresztül, rendkívül szórakoztató és izgalmas módon mutatja be az emberi civilizáció (többnyire európai) történetét, de olyan népszerűen és érdekes interaktivitással, hogy mára már több mint százezer példányban terjedt el világszerte. Csak példaképpen említünk meg néhány fejezetet: az olasz reneszánsz kora, Amerika felfedezése és fejlődése, a karibi kalózok aranykora és a francia forradalom által keltett óriási felfordulás.

Az Assassin s Creed minden egyes fejezetében folytatódik az egészen máig ható Asszaszin-Templomos konfliktus, amelynek során a Templomosok mindig számíthatnak a nagy biotechnológiai cég, az Abstergo Iparvállalat legújabb fejlesztéseire, amelyek közül a legfontosabb az Animus nevű applikáció. Ez segít feltárni a DNS örökítőanyagban meglévő történelmi emlékeket, amelyek rendkívül hasznosnak mutatkoznak az Asszaszinok elleni örökös küzdelem során.

Amikor ezt a játékot a mozivászonra adaptálták, kiderült, hogy szükség van egy új, központi szereplőre is. Így került a Michael Fassbender által megformált figura, Cal Lynch a történet középpontjába. Fassbender, aki gyorsan emelkedett a legsokoldalúbb és legnépszerűbb hollywoodi színészei közé, azonnal meglátta a lehetőséget ebben a számítógépes játékból mozifilmre adaptált történetben. Ráadásul olyan mértékben lelkesedett az ötletért, hogy még saját produkciós vállalata, a DMC is beszállt a film finanszírozásába. Nem is akármilyen partnerekkel, hiszen a producerek között találjuk Frank Marshallt és Patrick Crowley-t is, akik annak idején közösen vettek részt a Bourne-filmek és a Jurassic World finanszírozásában.

A főszereplő, Fassbender, hosszan konzultált a játékot piacra dobó Ubisoft fejlesztő szakembereivel. Hamar rájött, milyen nagyszerű színészi lehetőségek rejlenek ebben a félig sci-fi, félig történelmi mozifilmben. Ami különösen megragadta, az az átörökítő anyagban, az emberi DNS-ben rejlő potenciális lehetőségek tárháza volt. Ő már akkor úgy érezte, hogy a mozifilm rengeteg újat adhat hozzá ehhez a már amúgy is nagyon népszerű videojáték-sztorihoz.

A produkció, Fassbenderrel a vezető producerek között, szinte természetes módon fordult ezután az ausztrál rendező, Justin Kurzel felé. Őt Fassbender már jól ismerte: Marion Cotillard-ral együtt az ő irányításával játszott 2015-ben a Macbeth-ben, ráadásul látta a rendező első nagyfilmjét, a Snowtown című független ausztrál produkciót is, ami egy megtörtént bűnügyi eset feldolgozása. Mint Fassbender elmondta, rengeteget beszélgettek már korábban is, és ebből előre sejtette, hogy a rendező kötélnek fog állni. De Kurzel végül nemcsak hogy kötélnek állt , nagyon belelkesedett a forgatókönyv láttán. Szerencsések voltunk, hogy sikerült megnyernünk Kurzelt, mert az ő ereje, állhatatossága és szinte korlátlan képi fantáziája sokat lendített a filmen - mondta Fassbender.

Frank Marshall társproducer szerint is telitalálat volt a rendező személye, akinek az első perctől kezdve sikerült a stábot lenyűgöznie. Szerinte Justin Kurzel kiváló érzékkel és nagy szakmai tudással nyúlt a témához, és mindig tisztában volt vele, hogyan kell a legfantasztikusabb jelenetet is úgy leforgatni, hogy az a vásznon éppen a kívánt hatást érje el.

A rendező felelőssége sem volt csekély, amikor egy-egy kockázatosabb jelenetet élőben , vagyis digitális trükkök nélkül kellett felvenni. Ezek közül talán a legveszélyesebb a Halálugrás volt. Ezeket a jeleneteket precíz számítások előzték meg, és mindenféle biztonsági intézkedésekkel kellett megóvni a szereplők egészségét - miközben persze száz százalékig így sem lehetett kizárni az előreláthatatlan veszélyt. Elhagyni persze nem lehetett ezeket a jeleneteket, hiszen az Assassin s Creed egyik legfontosabb, emblematikus mozgássorozatáról van szó. Ezek nélkül talán az egész produkció talajt fogott, csalódást keltett volna a nézők körében. De hát mégiscsak egy 38 méteres Halálugrásról volt szó .

Ekkor lépett elő a stáb legfontosabb tagjává a brit Damien Walters, akinek szerepe a felvételi helyszín biztosítása mellett dublőri is volt, legalábbis ennél a jelenetnél. Szerencsére amellett, hogy a korábbi filmes munkája során óriási gyakorlatot szerzett már a veszélyes jelenetek beállításában és végrehajtásában - egyben régi rajongója volt az Assassin s Creed videojátéknak is. Ezért nemhogy nehezen állt kötélnek, amikor erre a feladatra felkérték, de talán súlyos fenyegetésekkel sem lehetett volna elzavarni a forgatási helyszín közeléből.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!