A kutyának is van személyisége

Nekem régi vágyam volt egy golden retriever kiskutya. Nem kellett sokáig győzködnöm Benit arról, hogy ami kell nekünk, az egy kutya, elég volt néhány képet és videót megmutatnom a fajtáról, hirtelen neki sem volt kétsége, Ő is golden retriever tulajdonosa akart lenni. Fél évig fájdítottuk a szívünket az interneten látott videókkal, majd úgy döntöttünk, teljes erővel azon leszünk, hogy megszerezzük a kutyánkat. A fajta kiválasztásával közel egy időben én már a nevet is kitaláltam a kis csöppségnek, igaz, ekkor ő még meg sem született.

Beni és én is a szüleinkkel élünk, így a kompromisszumot kompromisz-szumra halmoztunk, de végül mindkettőnk családja belement, ezért zöld lámpát kaptunk. A szülői engedélyek és az elszántság megvolt, így már csak a pénzt kellett összegyűjtenünk rá. Nehezen ugyan, de összespóroltuk a rá szánt összeget, így bele vetettük magunkat az apróhirdetések böngészésébe.

Haver nélkül a család bizony sokkal kevesebbet mozdulna ki otthonról, de vele örömmel kirándulunk együtt
Fotó: Zsedrovits Enikő

A kölykök többsége gyönyörű volt, drága és hamar elkelt. Rengeteg hirdetésről csúsztunk le, de nem adtuk fel, amíg végül kora reggel találtunk egy hirdetést, amit tapintatlanul és rámenősen a hajnali órákban fel is hívtam, de ez már magasabb árkategóriájú volt, mint amennyit szántunk volna rá. Számunkra nagy pénzről volt szó, így kutatásokat végeztünk Benivel, miként és hogyan lehet kivédeni azt, hogy a kutyatenyésztők vagy esetleg szaporítók átverjenek minket. A begyűjtött információkkal útra keltünk személyesen is megnézni a kiskutyát, akiért Csongrád megyébe kellett autóznunk. Amikor a pontos címhez értünk, szép családiház, gondozott kerttel fogadott minket, így szinte biztosak lehettünk benne, hogy nem szaporítókkal állunk szemben. A tulaj egyből a kölykökhöz vezetett minket. Mindenféleképpen fiú kutyát szerettünk volna, így csak két kutyus közül választhattunk. Kivették őket a kennelből, az egyik sírva a földhöz lapult, halálra rémült az idegen környezettől, és valószínűleg tőlünk is. A másik kutyus viszont barátkozó és játékos volt.

Nem kellett gondolkoznunk, eldőlt egy pillanat alatt, hogy ötvenezer forinttal könnyebben, de a golden retrieverünkkel, Haverral távozunk. A haza vezető út lényegesen gyorsabban telt a kis csöppségünkkel, aki egyből komfortosan érezte magát az ölemben, és kíváncsian nézte a mellettünk elsuhanó tájat. Otthon akkora örömmel fogadták az új családtagot, amit nem is vártunk volna senkitől. Haver sikere elsöprő volt, semmit nem kellett tennie, a családjaink és később barátaink kedvence lett.

Nem feledkeztünk meg róla soha, hogy Haver egy kutya, és nem bántunk vele úgy, mintha a gyerekünk lenne, bár a szüleink humorosan unokájukként emlegetik. Rendes, jól nevelt kutyát szerettünk volna, így szakkönyveket olvastam, amik segítségünkre voltak ugyan, bár nem pont úgy neveltük, de segítettek az alapvető hibákat elkerülni, amiket biztos, hogy elkövettünk volna. A szakkönyvekben olvastam, hogy nem kell a kutyákat megszemélyesíteni, nincs lelkük, nem kell rájuk hagyni, hogy ez a kutya ilyen. Én ezt homlok egyenest másként gondolom.

A kutyáknak is van személyiségük, neveléstől függetlenül. Hamar rájöttünk, hogy nem tudjuk Havert az ÜL! parancson kívül szinte semmire megtanítani, mivel nem tudtuk, hogyan kell. Így kutyaiskolába jártunk, és sikeresen elvégeztük az egy hónapos alapkiképzést, ami inkább minket tanított, mint a kutyát. Ő mintha ezeket mind tudta volna, csak nem értette, mert nem tudtuk megfelelőképpen a tudtára adni, mit is várunk el tőle.

Bár biztosak voltunk benne, a kutyakiképző is megerősített bennünket abban, hogy nagyon különleges kutyus a társunk.

Berczeli Szofi